019 - Nineteenth Episode

Visit

2015. január 03. (szombat);(folytatás)

- Kicsim! - szólt be anya a szobámba.
- Igen? - kérdeztem, de fel se néztem a gépemből. Tegnap említettem a Pretty Little Liars -t, mint sértést Jen -nek, de az igazság az, hogy én is imádom azt a sorozatot. És az új része, hát az valami... eszméletlen.
- Ö... szia! - hallottam meg egy ismerős hangot. Rögtön felkaptam a fejem, miközben próbáltam megállítani a videót.
- Te meg... most komolyan? - kérdeztem nevetve.
- Lent leszek, ha szükségetek lenne valamire! - mondta hirtelen anya, és már ki is ment a szobámból.
- Néhányan azt mondják, jó társaság vagyok - vont vállat.
- Az egódról beszéltek már?
- Nem - nevette el magát. - Miért, szerinted nem vagyok jó társaság?
- Normális is tudsz lenni - mondtam mosolyogva. - De nem ez a legjobb alkalom, hogy velem legyél.
- Miért nem? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel, miközben közelebb jött, és leült az ágyamra.
- Mert beteg vagyok. Hétfőn koncertetek lesz, nem kaphatod el tőlem!
- Nem lesz bajom... - rázta meg a fejét.
- De... És ha igen?
- Miért aggódsz ennyire? - nézett a szemembe.
- Miért van az, hogy amióta találkoztunk minden napomban benne vagy? - kérdeztem őszintén. Tényleg gondolkoztam már ezen, de sosem találtam meg az elfogadható választ.
- Baj? - kérdeztük végül egyszerre. Ross még mindig a szemembe nézett, én pedig most jöhetnék a nyálas szöveggel, hogy 'Úristen, milyen szép barna szemei vannak!', ami igaz is, de nem szeretem ezeket a csöpögős dolgokat. - Nem... - válaszoltuk újra együtt.
- Szóval nem baj, hogy minden napodban benne vagyok? - kérdezte újra a szemembe nézve.
- Nem mondom, hogy sajnálom - rántottam meg a vállam. - Tényleg nem zavar, hogy "ennyire" aggódok?
- Nem - rázta meg a fejét.
- Akkor ezt megbeszéltük - nevettem fel.
* Kb. 40 perccel később *
- Nem értem, hogy mi a lényege ennek a sorozatnak... Eltűnt egy lány, akit eltemettek, aztán isten tudja hány évaddal később előkerül, és kiderül, hogy nem is őt temették el. Minden évad végén majdnem kiderül hogy ki a franc küldözget nekik üzeneteket, aztán a következő részben rájönnek, hogy ő mégsem az - mondta Ross.
Addig nyavalyogtam neki, míg végül belement, hogy megnézzünk egy részt a Petty Little Liars -ből, mert nem akartam abbahagyni ott, ahol megállítottam.
- Nem látod a dolgok hátterét - ráztam a fejem. - Csak felületesen ismered a sorozatot, és nem ismered az igazi sztorit. Egyébként meg mindegy mit gondolsz, én akkor is szeretem - mondtam mosolyogva.
- Felőlem... Rydel is szereti ezt a sorozatot, legalább lesz közös témátok.
- Pozitívum... Na még egy rész?
- Most komolyan? - nézett rám rémülten.
- Igen. Megnézünk még egy részt! - néztem rá fenyegetően, mire ő ugyanazzal a tekintettel bólintott egyet.
- Jó kisgyerek - bólintottam.
- Na! Megnézek veled még egy ilyen izét, de nem hívhatsz kisgyereknek! Igenis nagyfiú vagyok már! - durcizott.
- Oké, nagyfiú... egyéb ötlet, hogy mit nézzünk?
- Nézhetjük ezt is, ha te azt akarod - vonta meg a vállát.
- Ross, hetente van új rész... ez az e heti volt - mosolyogtam.
- Ó... akkor nem tudom.
- De, találj ki valamit, mert kezdek unatkozni...
- Miért én találjam ki? Te laksz itt - mondta komolyan.
- Nem tudom, hogy ki jött át... - nevettem fel. Ross nem csinált semmit, egyszerűen lehajtotta a fejét. Egymás mellett ültünk, de nem szóltunk semmit. Kicsit bűntudatom lett, mert talán magára vette azt, amit mondtam, pedig tök jólesett, hogy átjött.
Nem gondolkoztam túl sokat, egyszerűen csak a vállára döntöttem a fejemet, és amennyire csak lehet, felé fordultam.
- Most haragszol rám? - kérdeztem kissé félve.
- Nem... - suttogta.
- Akkor mi a baj?
- Csak... olyan volt a hangod, mintha nem örülnél neki. Mármint annak, hogy itt vagyok - válaszolta.
- Ross, ez nem igaz! El se hiszed, mennyire örülök annak, hogy most itt ülsz mellettem. Tudod milyen sokat jelent, néha csak egyetlen mondat?
- Melyikre gondolsz?
- Tudod... Meg- en, és Maggie -n kívül eddig te vagy az egyetlen, aki hajlandó lenne megnézni velem valamit, amit csak én szeretek. De ez csak egy példa volt, ennél sokkal jobbat is tudnék mondani, csak most nem akarokok.
- Most lehet, hogy elrontom a pillanatot, de ki az a Maggie?
- Az unokatesóm - válaszoltam mosolyogva. - Neki is van egy húga, Natasha. Szinte ugyanaz a helyzet náluk is, mint nálunk. Utálják egymást. 
- Ez valami családi hagyomány? - nézett rám mosolyogva, ezért a fejemet kicsit hátrébb húztam a vállán.
- Nem tudom... Egyébként tegnap előtt itt voltak. Nem sokkal az után mentek el, hogy Rydel átjött - magyaráztam
- Értem... Furcsa család vagytok. Mármint... most meg ne bántódj, csak... 
- Tudom. Én is mindig ezt mondtam. Furcsa család vagyunk, de végül is, nem lennének teljesek a napjaim, ha nem szólhatnék be Jen -nek, vagy ha nem lenne itt minden nap Meg, tanítás után, meg ilyesmik...
- Szerintem ez jó. Egyedi család vagytok, az biztos, de unalmasnak sose lehet titeket mondani - nevetett.
- Pff... hát ettől nem kell félnünk - vágtam rá.
Sokáig ültünk még egymás mellett, miközben az én fejem a vállán pihent, ő pedig a nadrágját piszkálta. Tényleg nem tudom, hogy meddig ülhettünk így, csak azt tudom, hogy rögtön szétrebbentünk, amikor valaki benyitott a szobámba.