Eleventh Episode - 011

The beach

2015. június 18. (csütörtök);(folytatás)

Végre eljött az a pillanat, is amikor leszállhatunk a repülőről. Mindenki izgatottan várta, hogy milyen lesz majd újra szilárd talajra lépni, és bevallom, mire vége lett a repülőútnak szó szerint lemenekültem a gépről. Lent persze bevártam a többieket, akiknek szintén látszott az arcukon a megkönnyebbülés.
Ross egyenesen mellém sétált, a többiek pedig mellettünk elhaladva mentek tovább. Furcsa, mégis jó érzés volt, mikor megfogta a kezemet, és rám mosolygott, mielőtt a többiek után indultunk volna.
Nem időztünk sokat a repülőgépen, hamar meglettek a csomagok, meg a hasonló dolgok, ezért már indulhattunk is a szállásra. Tudtuk, hogy egy kis tengerparti házban fogjuk tölteni a három és fél hetet, ami direkt a nyaralóknak van ott, mégis lenyűgözött a látvány ami fogadott minket.
Az egész olyan gyönyörű volt, ahogy a ház előtt már ott is volt a tenger kék vize. A nap miatt az egész tenger mintha csillogott volna, mi pedig meg se tudtunk szólalni a látvány miatt. Nagy nehezen végül is eljutottunk odáig is, hogy bemenjünk a házba, ami szintén nagyon szép volt kívülről és belülről is. Nem volt kérdés a számomra, hogy szeretni fogok e majd itt lenni, általában bárhová megyünk, mindig imádom a szállásunkat.
- Sok szoba van, de ettől függetlenül nem akarunk beosztani titeket, végül is ez nem egy osztálykirándulás, szóval mindenki azt a szobát választja, amelyiket szeretné - mondta Stormie, mikor végre ráfigyeltünk egy pillanatra.
Mire kimondta az utolsó szót, mi már izgatottan rohantunk a szobák felé. Igazából nem volt nagy dolog kiválasztani egy szobát, szinte mindegyik ugyan olyan volt, és tényleg sok volt belőlük, így véletlenszerűen odamentem valamelyikhez, és bevittem a cuccomat.
A szoba épp elég nagy volt, és nagyon tetszett, hogy erkély is volt, amit mindig is szerettem volna.
- Steph! - rontott be valaki a szobába. Meg se kellett fordulnom, anélkül is tudtam, hogy Meg az.
- Hallgatlak - mosolyodtam el, majd megfordultam.
- Annyira szép! Kimentél már az erkélyedre? Mikor megyünk le a partra? Neked is tetszik a szoba? Annyira imádom, úgy örülök, hogy eljöttem veletek! - hadarta megállás nélkül.
- Meg! Jól vagy? - kérdeztem nevetve.
- Tökéletesen, csak fel vagyok pörögve - magyarázta.
- Észrevettem - közöltem vele, majd leraktam a cuccomat az ágyra, és elindultam a folyosóra.
- Hová mész? - jött utánam.
- Az előbb azt mondtad, hogy le akarsz menni a partra. Akkor menjünk - vontam meg a vállam.
Minden egyes szobába bekopogtunk, és megkérdeztük a többieket, hogy lejönnek e. A szülők úgy döntöttek, hogy inkább itt maradnak még, azonban rajtuk kívül mindenki velünk jött.
Tornacipőmet felhúzva indultam el legelöl, a többiek pedig beszélgetve követtek. Sokáig sétáltam úgy, hogy csak hallgattam őket, én magam pedig csak nézelődtem. Nem volt nehéz lemenni a partra, egy nagy ösvény volt kialakítva, amit fák szegélyeztek a háztól a partig, és ahogy észrevettem, több ilyen út is volt, szóval nem csak ez az egy ilyen ház volt a környéken.
- Hogy tetszik? - szólalt meg valaki a hátam mögül. Oldalra fordítottam a fejem, így megláttam, hogy Ross jött oda hozzám, majd abban a pillanatban, hogy válaszolhattam volna, összekulcsolta ujjainkat, de nem állt meg.
Mögöttünk mindenki elcsendesedett, és fogadni mernék, hogy mindenki összenézett valakivel. Alig észrevehetően a mellettem sétáló srác megszorította a kezemet, mire én mosolyogva lehajtottam a fejem.
...
Rajtunk kívül senki se volt most a parton, talán ha nagyon akarom, megláthattam volna a messze lévő alakokat, de nem foglalkoztam velük, csak azzal voltam elfoglalva, hogy bármelyik percben lefröcskölhetnek. Mert ugye érett huszonévesen kell viselkedniük, és azzal szórakozni, hogy ki kit tud előbb lefröcskölni, vagy vízbe rántani.
- Riker! - sikította valaki, mire gyorsan megfordultam, de esélyem se volt megdöbbenni, csak nevetni tudtam.
Megan csurom vizesen állt Riker mellett, és úgy nézett rá, hogy azt hittem Riker egyszer csak szétporlad Meg nézése miatt.
- Te nem akarsz megfürödni? - kérdezte hirtelen Ross, mire én rögtön rávágtam a választ.
- Nem! Normális ruhában biztosan nem! - ráztam meg gyorsan a fejem, majd hátrálni kezdtem tőle, de homokos parton nehéz úgy hátrafelé menni, hogy ne esnék el, ami meg is történt. A földre estem, ezzel pedig lemondhattam a menekülésről, és már csak arra vártam, hogy mikor kell nagy levegőt vennem a fulladás ellen.
Meglepetésemre nem Ross volt az, aki végül engem is vízbe dobott volna, inkább Rocky volt az, aki gondolt egyet, felkapott a földről, és egyenesen befutott velem a vízbe, hogy aztán beledobhasson.

Sziasztok!
Sok-sok kihagyás után végre itt van a 11. rész. Sajnálom, hogy nem hoztam előbb, hiszen a múlthéten nemhogy a hétköznapi rész, de még a hétvégi állandó részek is elmaradtak. :( Bocsássatok meg, de egyszerűen leültem a gépem elé, és nem tudtam ottmaradni 5 percre. Fogalmam sincs miért volt ez, de igyekszem pótolni, mert nemsokára jön a tavaszi szünet, ami nekem ráadásul 2 hetes lesz, szóval nem szenvedtek majd hiányt belőlem!
Várom a véleményeket, és nagyon remélem, hogy senki nem hagyja abba a blog olvasását a kihagyás miatt. Nem volt szándékomban elhanyagolni! :(
xo;<3

Tenth Episode - 010

Kiss

2015. június 18. (csütörtök)

Általában ideges leszek, ha arra kelek, hogy dumálnak mellettem, most azonban sokkal jobb volt a helyzet, mivel nem akárkik, és nem akármiről beszéltek.

A tegnap estével ellentétben az agyam most azért könyörgött, hogy nyissam már ki a szemeimet, nem pedig azért, hogy csukjam be végre. Nem kellett ahhoz látnom, hogy tudjam, még mindig ott ülök szorosan Ross mellett, de közben ott motoszkált a fejemben annak a tudata, hogy közben mindkét kezével átölel.

- Öcsi, te nem akarsz aludni végre? - kérdezte suttogva Riker.

- Ha elalszok mocorogni fogok, és nem akarom, hogy felébredjen - válaszolt Ross, és le mertem volna fogadni, hogy közben egy pillanatra rám nézett.

- Tudod, hogy csípem Steph -et, de már pár órája alszik... Neked is kéne - ellenkezett Rik, hangjából pedig tisztán hallatszott a törődés.

- Akkor biztos azt is tudod, hogy milyen vagyok, ha róla van szó - vágott vissza.

- Teljesen bele vagy habarodva... - mondta rosszallóan Riker.

- Örülj neki! Egyébként is... ki ne lenne? - tette fel a költői kérdést.

Tudtam, hogy ha elmosolyodok, akkor elárulom magam, ezért is volt olyan nehéz nem megtenni. Magamban fülig ért a szám, és nem sok kellett ahhoz, hogy lebukjak.

Éreztem, hogy valaki, alighanem Riker feláll a kanapéról, és elsétál, Ross azonban még mindig nem mozdult. Lepörgettem a fejemben néhány lehetőséget, hogy hogyan tudnék úgy "felkelni", hogy ne lásson át rajtam, de mivel borzalmas színész vagyok, úgy döntöttem inkább tudja csak meg, hogy mindent hallottam.

- Igaza van - szólaltam meg hirtelen.

- Mi? - kérdezte döbbenten, mire én elmosolyodtam, és kinyitottam a szememet.

- Aludnod kéne... - folytattam nem is törődve a többi, nem rég hallott dologgal.

- Hallgatóztál? - döbbent meg.

- Csak egy icipicit - vallottam be. Egy pillanatra érzelmek tömkelege futott át Ross arcán, de végül nem látszott, hogy dühös lenne. Inkább azt mondanám, hogy megkönnyebbült arca volt. Mintha ezt gondolta volna, hogy így nem kell elmondani nekem valamit amit eddig szemtől szembe kellett volna.

- Mióta?

- Amióta a bátyád törődik veled - vontam meg a vállam. Kicsit arrébb húzódtam, hogy normálisan elhelyezkedjek, mert kezdett eléggé fájni a hátam. Végül, törökülésbe ültem le, mire ő leutánozott, és velem szemben helyezkedett el. - Szóval... engem mindenki szeret, mi? - tettem fel a számára legkínosabb kérdést.

- Én biztosan - válaszolt. Nem úgy látszott, mint akit nagyon zavar a kérdés.

- Ó, tényleg? - érdeklődtem felvont szemöldökkel.

- Természetesen! - Ross közelebb hajolt hozzám, és konkrétan az arcomba suttogott. - Jobb kérdés, hogy ki nem! - közölte, majd egy apró puszit nyomott az orrom hegyére, és elhúzódott.

- Még gyakorolj! - vetettem oda nevetve, mire kaptam egy durcis fejet, de az is hamar eltűnt. - Na, most pedig beszéljünk komolyan! Aludnod kéne... nem is értem, hogy miért nem tetted eddig.

- Azt hittem hallottál minket - mondta elbizonytalanodva.

- Igen, pontosan ezért gondolom most azt, hogy hülye vagy, ha miattam nem aludtál - nevettem el magam.

- De nem vagyok álmos - rázta meg a fejét.

- Persze, meg szerintem tizenkilenc éves se vagy a viselkedésed alapján - helyeseltem. - De ha annyira nem akarsz aludni, akkor hasznosítsd magad, és mutasd meg, hogy ehetek e valahol.

- Reggelizni akarsz? Már most? Még csak most keltél fel - mosolyodott el.

- Rég volt az már - legyintettem, majd felpattantam, és elindultam valamerre. Körül nézve már láttam, hogy mindenki alszik, még Riker is bealudt a mi beszélgetésünk alatt, ezért senkit nem hökkentett meg, egyedül engem, mikor Ross mellém lépett, és megfogva a csuklómat, maga felé rántott.
- A "konyha" nem arra van - közölte egy féloldalas mosollyal.
Elindultam hát a másik irányba, mintha csak egy rossz filmben lettünk volna, és láss csodát, tényleg a konyhába értem ki egy ajtón keresztül.
- Mit eszünk? - kérdeztem, mikor Ross a hűtőben kezdett kutakodni. Amíg ő majdnem elveszett a hűtőben, én úgy döntöttem leülök valahova, de mivel valaki ilyen okos volt, és nem tett asztalt a konyhába, ezért én egyszerűen felültem a pultra, és megvártam, amíg elém nem rak valami ehetőt.
- Szendvics megfelel? - kérdezte.
- Jó lesz - bólintottam. Valahogy nem lepődött meg, mikor a pult tetején látott meg, egyszerűen csak lerakta mellém a hozzávalókat, és nekiállt szendvicseket csinálni.
...
Fejem a vállán pihent, miközben egy régi sztorit mesélt. Már rég befejeztük az evést, ettől függetlenül még mindig ott ültünk a konyhában, a pulton. Néha felnevettünk egymás hülyeségén, vagy a történeteken, amiket egymásnak mesélünk.
Sokszor felnéztem rá, miközben beszélt, ő pedig legtöbbször vissza is nézett rám. Most is így volt...
Véget ért a történetével, de még mindig egymást néztük. Egyszerűen nem beszélgettünk tovább, csak egymást bámultuk. Tekintetem találkozott Ross barna szemeivel, és most volt először, hogy valósággal elvesztem bennük.
Életemben először tetszett, hogy olyan kiszámítható volt a helyzet. Már akkor tudtam, hogy mi fog történni, amikor a szemébe néztem. Mert ugye mindenki ismeri az "egyre jobban közeledett, végül pedig megcsókolt" történetet... mert pontosan ez történt velünk is, de egyszerűen nem volt kedvem azért leszólni, mert ellőtt egy óriási klisét.
Fél kezével átkarolta a derekamat, majd közelebb húzott magához, de még így se vált el tőlem. Amikor azonban megtörtént, akkor sem engedett el. Szorosan tartott, és szinte kényszerített, hogy a szemébe nézzek.
- Lehetek egy kicsit pillanat romboló? - kérdezte óvatosan.
- Te is tudod a választ Ross, és nem erre a kérdésre - ráztam meg a fejem.

Boldog nőnapot a kedves olvasóknak!
Eredetileg nem terveztem ilyen nyálasra ezt a részt, de mivel ma nőnap van, meg virágok, meg mit tudom én, ezért kedveztem nektek. :*
A végével kapcsolatban remélem senkinek sem kell semmit mondanom, szerintem anélkül is értitek, hogy milyen kérdésre tudja már a választ Steph... :3
Remélem tetszett, várom a visszajelzéseke! :)
xo;<3

Ninth Episode - 009

Travel

2015. június 17. (szerda);(folytatás)

Mikor beültünk a kocsiba, kezdtem megijedni, hogy Meg mégsem tud eljönni. Alex a délután folyamán már felhívott, hogy ő ezt kihagyja, de minden nap felhív minket. Megértem Alex -et, azt viszont nem tudom összerakni, hogy Megan hol lehet. A szüleink is beszéltek délután, Meg biztos velünk jön, csak azt nem tudom, hogy hol volt akkor.
Végül is kiderült, hogy mikor én már a kocsiban voltam, ő már ott sétált két házzal arrébb. Teljesen akkor nyugodtam meg amikor beült mellénk a kocsiba, ahol így hárman már elég szűkösen ültünk. Elöl ültek anyáék, Ross -ék pedig saját kocsival mentek, de hozzá teszem az egész délutánt nálunk töltötték.
Valószínűleg a kocsiban egy öt percre biztos, hogy bealudtam, ezt pedig két dologgal is igazolni tudom... Az első, hogy Meg keltett, és szerintem ez elég árulkodó jel, a másik pedig, hogy a teljes út a repülőig kiesett.
Ross a reptér előterében is felemlegette, hogy 'Ne merjem elfelejteni a fogadást!', ahogy már a nap előző részeiben is minimum százszor megtette... A válaszom mindig valami olyasmi volt, hogy 'Te meg ne akard annyira, hogy mi győzzünk!', szóval nem lehet azt mondani, hogy unatkoztunk.
...
Hihetetlenül "menőnek" éreztem magam, mikor ráléptem Ross -ék isten tudja milyen, magán vagy valami turnés repülőjére. Egyrészt nem tudtam róla, hogy nem kell majd turista osztályon utazni, hogy olyan legyen az utam, mint a béna filmekben, amikor a repülőn mindig ül valaki mellett egy alvó-nyáladzó ember, sőt kifejezetten hálás voltam azért, mert ez velem így nem történhet meg.
- Na, mit szólsz? - hallottam meg Ross hangját a hátam mögül, miközben beljebb lépkedtem a kis folyosón, ami valahová a gép belsejébe vezetett.
- Remélem egyikőtök se szokott alvás közben nyálat csorgatni - vetettem oda neki nevetve. Látszólag először nem értette, hogy miről beszélek, de pár másodperc múlva szinte láttam, ahogy neki is beugrik egy undorító filmjelenet, aztán megrázta a fejét, és elnevette magát.
- Ettől nem kell félned! - nyugtatott meg.
- Ez... fuha! - hallottuk meg Meg -et, miközben ő is egyre közelebb ért hozzánk. - Ez annyira jó! - lelkesedett.
- Meg nagyon szereti az ilyen dolgokat - vontam meg a vállam, mikor az említett személy nagy szemekkel elhaladt mellettünk, Ross pedig értetlenül, de mosollyal az arcán nézett rám.
- Aha, már mindent értek - nevette el magát.
* Kb. fél óra múlva, felszállás után *
Alig tudtam nyitva tartani a szememet, ami nem csoda, hiszen kilenc óra múlt, és egész nap pakoltam, meg ugráltam össze-vissza. Ahogy elnéztem, nem csak én voltam így ezzel, például a szülők már el is vonultak aludni, de közülünk már Meg és Rydel is elaludt.
Miután már felszállt a gép, mindenki szabadon mászkálhatott, én pedig már csak idő kérdésének gondoltam, hogy Ross mikor ül le mellém, és közli, hogy beszéljük meg a fogadást. Helyette viszont mikor leült mellém meg se szólalt, csak mosolyogva nézte, ahogy lustán pislogok, és a fejemet támasztom.
Mindenki elfoglalta magát valamivel, Rocky például Ellington -nal szórakozott, Riker meg zenét hallgatott az egyik sarokban. Én személy szerint semmit se csináltam azon kívül, hogy ültem. Ross, ahogy már említettem, folyamatosan engem nézett, talán azt találgatta, hogy mikor alszok be.
- Ne nézz már - nyafogtam.
- Miért ne? - kérdezte.
- Mert idegesítő - vágtam rá.
- Várom, hogy te is bealszol e - vonta meg a vállát. - Minden lány elaludt, és látszik rajtad, hogy te is fáradt vagy.
- Én csak várom, hogy mikor kezdesz el a fogadással foglalkozni.
- Tudom, hogy egész nap ezzel szekáltalak, de ha aludni akarsz, nyugodtan! Úgyse tudjuk most mindenkivel megbeszélni, az úgy nem jó! - mondta.
- Akkor nem baj, ha bealszok? - csillant fel a szemem.
- Nem - mosolyodott el. - Gyere ide! - mondta hülye képet vágva, miközben széttárta a karjait.
Közelebb csúsztam hozzá a kanapén, majd neki dőltem a vállának, és átkaroltam a kezemmel. Nem mondott már semmit, egyszerűen csak hagyta, hogy elaludjak, én azonban még pár percig nem hunytam le a szemem.
- Te, hogy fogsz így aludni? - kérdeztem utalva arra, hogy elég kényelmetlen lesz neki egész éjszaka így, hogy én ott vagyok.
- Kibírom - felelte.
- Nem akarom, hogy rossz éjszakád legyen - ellenkeztem, majd elengedtem Ross -t, és arrébb húzódtam, de visszarántott.
- Nyugi már! - mosolyodott el. - Jó lesz így! Lényeg, hogy te jól aludj! - nézett a szemembe. Nyitottam a számat, hogy ellenkezzek, de egyszerűen leintett, és még hozzátette. - Nincs ellenkezés!
Megráztam a fejemet, majd felhúztam a lábaimat, és kissé összegömbölyödve, szorosan Ross mellett, megpróbáltam aludni, de még most is arra jutottam, hogy addig nem alszom el, amíg nem mondok még valamit.
- Köszönöm! - suttogtam végül. Válaszul már nem szavakat kaptam, csak egy puszit a hajamba, aztán végleg lehunytam a szemem, és elaludtam.

Hey!
Na, most lehet szeretni! :3 Ez egy ilyen kis érzelgős, meg ilyesminek szánt rész lett, remélem elértem amit akartam, és mindenkinek tetszett! :*
Különösen várom a véleményeket, mert... mert csak! :D
xo;<3

Eighth Episode - 008

Honestly

2015. június 17. (szerda);(folytatás)

- Nem akarsz elengedni? - kérdeztem.

- Nem - jött az egyszerű válasz.

- És miért nem? - kötekedtem.

- Mert ez nekem így jó - felelte, miközben hallottam a hangján, hogy elmosolyodik. Szorosabban húzott magához, mire beugrott, hogy talán választ vár tőlem.

- Nyögd már ki, hogy mit akarsz! - Szándékos volt... Direkt nem kérdeztem rá, hátha így vissza tudok vágni neki, amiért nem enged el.
- Kiakadsz, ha most nagyon kiszámítható leszek?
- Mekkora lesz a klisé? - kérdeztem vissza.
- Nem vészes... - közölte.
- Hadd halljam! - mondtam végül.
- Szóval, szerintem tudod mit akarok...
- Kéne? - kérdeztem, majd valahogy kiszabadultam öleléséből, és mosolyogva szembe fordultam vele. 

- Ne szórakozz! - szólt rám komolyan, szemében azonban láttam az apró örömöt, ami valószínűleg amiatt volt, hogy jól tudta, hogy értem miről beszél.

- Ross, én... - kezdtem, miközben direkt a szemébe néztem. - Őszinte leszek veled! Sose volt még fiúm, és nem tudom, hogy mit válaszoljak. Egyszerűen csal szeretném, ha minden jól menne, és nekem ahhoz biztos döntés kell, de a jelenlegiben még nem tudok megbízni.

- Bennem száz százalékosan megbízhatsz Steph! - mondta. Hangjából tisztán hallatszott, hogy nem hazudik, és valójában én is pontosan tudtam, hogy így van. Egyszerűen magamban nem bíztam eléggé, és Ross egyébként is félreértett valamit.

- Nem erről van szó - ráztam meg a fejem. - A saját döntésem az, amiben bizonytalan vagyok!

- Tehát...?

- Magyarul hülye vagyok! - vágtam rá, majd elléptem előle, és folytattam a pakolást. Már  nem néztem, hogy mi melyik kupacban volt, egyszerűen csak összegyűrve beledobáltam a ruhákat a bőröndbe.
Ross egy darabig csak állt mellettem, és nézte ahogy dobálom a cuccaimat, végül pedig leült mellém, és az összes dolgot amit eddig "nagy nehezen" becsomagoltam, kiszedte, és elkezdte hajtogatni. Most, rajtam volt a sor, hogy egyszerűen csak nézzem, hogy mit csinál. Nem volt tökéletes ahogyan elrendezte a dolgaimat, de miattam csinálta, és ez elég volt.
- Haragszol? - kérdeztem egy kis idő után.
- Nem - rázta meg a fejét.
- Biztos?
- Az ég szerelmére, igen! Nem haragszom, mert nincs miért érted? - mondta, miközben már majdnem elnevette magát a hülyeségemen.
- De legalább rákérdeztem! - morogtam mosolyogva.
- Ez a lényeg! - válaszolt hirtelen.
Csendben hajtogattuk tovább a ruhákat, miközben mind a ketten mosolyogtunk, de részemről nem tudtam volna megmondani a pontos okot.
Mivel a ruhatáram nem mondható valami "hűdehatalmas" -nak, ezért mi se pakolászhattunk a végtelenségig, amikor pedig elfogyott minden amit arra a sorsra ítéltem, hogy elviszek, felálltam, hogy megigyam a kólámat, amit már eléggé régen hoztam be. A vicces azonban nem a kóla hőmérséklete volt, hanem az, hogy a műzlim olyan szinten rongyosra ázott a tejben, hogy a tányér aljára süllyedt. Nagyon gusztusosan nézett ki, de azért még jó helyen volt ott.
- Le jössz? - szólalt meg Ross, mikor feltápászkodott a földről.
- Be kéne fejeznem. Még kéne néhány cucc - néztem egy pillanatra a háta mögé. Mikor visszanéztem az arcára, egyszerűen már nem tudtam mit tenni, kitört belőlem a nevetés.
Fejét oldalra billentette, közben pedig kiskutya szemeket meresztgetett rám.
- Szólhattál volna, hogy klisé támadás lesz! - mondtam még mindig fuldokolva a nevetéstől, mire ő hitetlenkedve megrázta a fejét, és becsatlakozott a nevetésbe. Leült az íróasztalom előtti székre, és fejét fogva nevetett, miközben én nekidőltem a szekrényajtómnak, és őt kezdtem figyelni.
- Tudod... sosem foglak igazán megérteni! - közölte.
- Őszintén? Nem is várom el - ráztam meg a fejem.

Hali!
Megint késéssel ugyan, de meghoztam, és sajnálom, hogy ilyen későn!
Várom a véleményeteket, és remélem nem haragszotok! :*
xo;<3

Seventh Episode - 007

Packing...

2015. június. 17. (szerda)

Bármennyire is akartam, nem tudtam túl sokat aludni a vészesen közeledő indulás előtti éjszakán. Az egész olyan kapkodónak tűnik, én pedig utálok kapkodni...

Anya azt mondta, hogy aludhatok sokáig, mert tényleg csak késő este, ha jól emlékszem, kilenckor indulunk, én mégis beállítottam egy ébresztőt nyolcra. Tegnap sokáig elvoltunk Meg -ékkel, emiatt pedig későn értem haza, és már nem vacakoltam a pakolással, meg hasonlókkal,. Ezért ez a feladat a mai napra maradt.
Meg se vártam az ébresztőmet, inkább kiugrottam az ágyamból, amikor már elegem volt az álmatlanságból. Lesétáltam a konyhába, hogy egyek valamit, mielőtt neki állok a dolgomnak, de mikor leértem a földszintre, már meg is bántam, hogy olyan hamar úgy döntöttem, hogy lemerészkedek.
- Jól nézel ki, Steph! - mondta szemtelen mosollyal Riker, aki épp akkor lépett be az ajtón.
Mentségemre, ki tudná előre, ha nem szólnak neki, hogy már reggel itt lesznek, és át kéne vennem a nyári pizsamámat, mielőtt lemegyek a konyhába?
- Már meg se lepődöm... - morogtam, majd mit sem törődve már azzal, hogy miben vagyok. Úgy se terveztem túl sokat elidőzni lent.
Becsoszogtam a konyhába, majd kivettem a hűtőből egy dobozos kólát, amit mindig inni szoktam, aztán  egy kis tálba műzlit öntöttem, és indulásra készen megfordultam. Aztán rájöttem, hogy milyen sokra megyek a műzliemmel, ha tejet meg kanalat nem viszek hozzá, szóval letettem mindent, és összeszedtem a hiányzó hozzávalókat.
- Egészséges reggelid van... - közölte valaki. Megfordulva észrevettem, hogy Rocky áll az ajtóban, és mosolyogva nézi az összekészített reggelimet.
- Tudom, hogy fura összeállítás, de ez van... Még a cuccaim sincsenek összepakolva, szóval gyors reggeli kell - magyaráztam, majd megfogtam a tányért és a kólát, és a szobámba indultam.
- Jó reggelt kicsim - köszönt rám anya, mire egy pillanatra megfordultam.
- Reggelt! - mondtam. - Igazán szólhatnál ilyenkor...
- Bocsánat kicsim, de ma reggel döntöttünk így, hogy innen indulunk majd.
- Nagyszerű - sóhajtottam.
Véglegesen a szobám felé vettem az irányt, és sikeresen eljutottam a szobámig. Letettem az íróasztalomra az ennivalókat, majd a szekrényemhez lépve kiszedtem belőle néhány ruhadarabot, hogy átöltözhessek.
* Negyed órával később *
Miután sikeresen megcsináltam reggeli dolgaimat, és összefogtam a hajamat, ami így kicsit se volt normális látvány, lerángattam a szekrényem tetejéről a bőröndömet, és nekiláttam a pakolásnak.
Kicsit csalódott voltam, hogy amikor megbotlottam, és szó szerint beleestem a szekrényembe, nem pottyantam hirtelen Narnia -ba, de kibírtam azzal is, hogy nem vertem be túlzottan a fejemet.
A pakolásom érdekesre sikeredett, sőt, ha őszinte leszek olyan lett a szobám mintha bombát robbantottam volna. Ide oda dobáltam azokat a cuccokat, amiket el akarok vinni, vagy amiket nem, de olyanok is akadtak, amik kifejezetten téliek, csak még lusta voltam elrakni. Mikor a ruhás szekrényem üresen nézett vissza rám, ahhoz a kupachoz léptem, amiről úgy hittem, hogy el akarom vinni.
Ekkor azonban kopogtak az ajtómon, nekem pedig az villant át az agyamon, hogy mi lenne, ha elbújnék az egyik ruhakupacban, és akkor senki se lehetne biztos benne, hogy én csináltam a felfordulást.
- Hahó! - szólalt meg Ross az ajtón kívül. Felpattantam, majd az ajtóhoz sétáltam, és résnyire nyitottam.
- Szia! - köszöntem.
- Ö... bemehetek? - tudakolta.
- Nem biztos, hogy ide most be akarsz jönni - mondtam hátranézve az óriási rendetlenségre.
- Ha úgy pakolsz mint Delly, akkor nem fogok elképedni, nyugodt lehetsz! - Kételkedve bár, de arrébb álltam az ajtóból, hogy Ross bejöhessen. - Minden lány ilyen? - kérdezte röhögve.
- Most is várni fogok a poénra! - jelentettem ki.
- Szóval igazam van - bólintott sokat tudóan.
- Nem is! - válaszoltam durcásan.
- Nem fogod elérni, hogy elhiggyem! - Felém lépett, majd játékosan átkarolta a derekamat, és megpördült velem. - Soha! - tette hozzá.
- Na, most ki a gyerekes? - kérdeztem rá. - Igen, még mindig te - vágtam rá gyorsan, mire egyszerűen elmosolyodott, és egy apró puszit nyomott a hajamba.

Szép márciust! :*
Na most... nem szeretnék sokat beszélni erről a részről, csak annyit szeretnék mondani, hogy nemsokára jön a 2. évad trailer -e, szóval azt is letudhatjuk majd. :))
Várom a véleményeket! ;)
xo;<3