Old Memories
2015. június 19. (péntek);(folytatás)
Visszaérve a szállásra mindenki fáradtan rogyott le, volt aki a szobájáig se vonszolta el magát egyszerűen a nappaliban lévő kanapékon elnyúlt, és ott is maradt. Én nem vártam sokat, fel voltam pörögve amiatt, amit Riker -től hallottam, így azonnal Ross szobája felé vettem az irányt, hogy elmeséljem neki.
Ahogy mindenki, ő is kifeküdt a hosszú nap után, nagy szerencsémre a szobájában, ezért amikor bementem már rég fetrengett az ágyán.
- Szinte már túl könnyű volt - kezdtem mesélni. Kinyújtotta felém a két karját, szemét azonban csukva tartotta, így odasétáltam az ágyhoz és melléfeküdtem. Átölelt, majd felém fordult, és akár egy kisgyerek, aki a délutáni alváshoz készülődik, hozzám bújt.
- Mesélj - dünnyögte.
- Beszéltem vele, az elején viccelődtünk, meg mindenféle, aztán ő kérdezte meg, hogy beszélhet e velem, még csak nem is nekem kellett - mondtam.
- Én nem jártam ennyi szerencsével - dörmögte a vállamba.
- Miért?
- Én kértem meg, hogy had beszéljek majd vele. Most lehet, hogy azt hiszi, hogy rólad lesz szó.
- Nem baj... a lényeg, hogy beszélj majd vele Rik -ről, hogy tudjuk mi a helyzet - magyaráztam.
- Azon gondolkoztam... szerinted tényleg tudni akarjuk? - kérdezte.
- Ők is beleavatkoztak néhányszor a mi dolgunkba. Amúgy se akarok kerítőnőt játszani. Csak segíteni egy kicsit.
- Kíváncsi leszek arra a kicsire - nevetett fel.
Megráztam a fejemet, majd mocorogni kezdtem, így Ross felemelte a fejét, és esélyem volt nekem kényelmesen elhelyezkedni.
Nem beszélgettünk már, Ross egy idő után valószínűleg el is aludt, mert lélegzete egyenletessé vált, és ölelése is ellazult. Én is elgondolkoztam azon, hogy elalszok, de úgy gondoltam nem lesz belőle úgyse semmi...
* Egy órával később *
Lustán nyitogattam szemeimet, miközben azon gondolkoztam mi történhetett. Akár egy rossz másnapos... Kis idő múlva felültem az ágyban, és csak ekkor tudatosult bennem, hogy Ross nincs a szobában. Egy takaró volt rám terítve, amit egész egyszerűen lerúgtam magamról, és lassan felálltam.
Elcsoszogtam az ajtóig, majd kinyitottam. Fogalmam sincs miért, de egy pillanatra olyan érzésem volt, mintha otthon lennék, és eszembe jutott egy régi emlék.
,, Reggel az ébresztőm hangja olyan hangosan szólalt meg mellettem, hogy mire megtaláltam a telefont, és a helyes gombot addigra már belefájdult a fejem.
Tipikus tinédzser voltam, nem volt semmi különleges, egyszerűen reggel az ébresztő miatt eleve olyan hangulatom lett, hogy 'az iskola gondolatára elunom az életemet'. Egyszóval tipikus 11. -es voltam, és örültem annak, hogy ilyen vagyok. Egyszerű, és nagyszerű. Na igen, és árad belőlem az önelégültség, ami igazából csak vicc.
Kikászálódva az ágyamból a fürdőbe mentem, majd belenéztem a tükörbe. Őszintén már nem ijedtem meg attól amit látok, mert megszoktam, hogy reggelente olyan vagyok, mint a szörnyeteg a meséből, de ez mindenkinél így van.
Lementem a konyhába, hogy szokásos kólámat elfogyasszam. Mindenki furcsán néz rám, amiért engem nem a kávé, esetleg a tea ébreszt fel, de ezeket is szeretem. Hála istennek az én gyomrom hozzászokott, hogy ét gyomorra is meg tudom inni a kólát, anélkül, hogy bajom lenne.
- Steph! - kiabált le mérgesen Jen.
- Mi van? - kérdeztem vissza.
- Hol van a fésűm? - jött le idegesen.
- Én tudjam? Keresd meg!
- Belehalnál egy kis segítségbe, igaz?
- Saját fürdőd van, honnan kéne tudnom, hogy te hova raktad? Hagyjál a hülyeségeiddel. "
Jóval az előtt volt, hogy megismertem őket... Megváltoztam. Már nem iszok reggelente kólát, legalább is nem rendszeresen. Nem nézem magam reggelente a tükörben, és akkor csak Alex -ék voltak nekem, most pedig van egy újabb családom. Ross -ék.
Visszacsuktam az ajtót, és egyszerűen lehuppantam a földre, mellette. Eszembe jutott a nap, amikor találkoztunk, és amikor az első SMS -t kaptam tőle. Az is, amikor sétáltunk, és náluk voltam. Szép emlékek. Azonban ott volt a több hónapos turné, amire kevésbé szívesen emlékszem vissza. Olyan sokáig jutottunk, szinte hihetetlen hogy most itt vagyunk velük, és együtt nyaralunk.
Egy korcsolyapálya, és egy ártatlan baleset miatt ismertem meg, és most együtt vagyunk.
...
Sikeresen elmerengtem a gondolataimban olyannyira, hogy észre se vettem, amikor Ross leguggolt elém, és szólongatott.
- Jézus - néztem rá ijedten.
- Héj, nyugi - mosolyodott el. - Mikor keltél fel? Miért nem jöttél ki?
- Én csak... - kezdtem volna, de nem akartam magyarázkodni, egyszerűen felpattantam, mire ő is felállt, én pedig a nyakába ugrottam.
Most, hogy végig gondoltam, valamiért sokkal fontosabbnak láttam minden apró részletet.
Hey everyone! *.*
Meghoztam a legeslegújabb részt, ami remélem mindenkinek tetszik. Köszönöm a kommenteket, és az új embereket. Imádlak titeket! :*
xo;<3
Elcsoszogtam az ajtóig, majd kinyitottam. Fogalmam sincs miért, de egy pillanatra olyan érzésem volt, mintha otthon lennék, és eszembe jutott egy régi emlék.
,, Reggel az ébresztőm hangja olyan hangosan szólalt meg mellettem, hogy mire megtaláltam a telefont, és a helyes gombot addigra már belefájdult a fejem.
Tipikus tinédzser voltam, nem volt semmi különleges, egyszerűen reggel az ébresztő miatt eleve olyan hangulatom lett, hogy 'az iskola gondolatára elunom az életemet'. Egyszóval tipikus 11. -es voltam, és örültem annak, hogy ilyen vagyok. Egyszerű, és nagyszerű. Na igen, és árad belőlem az önelégültség, ami igazából csak vicc.
Kikászálódva az ágyamból a fürdőbe mentem, majd belenéztem a tükörbe. Őszintén már nem ijedtem meg attól amit látok, mert megszoktam, hogy reggelente olyan vagyok, mint a szörnyeteg a meséből, de ez mindenkinél így van.
Lementem a konyhába, hogy szokásos kólámat elfogyasszam. Mindenki furcsán néz rám, amiért engem nem a kávé, esetleg a tea ébreszt fel, de ezeket is szeretem. Hála istennek az én gyomrom hozzászokott, hogy ét gyomorra is meg tudom inni a kólát, anélkül, hogy bajom lenne.
- Steph! - kiabált le mérgesen Jen.
- Mi van? - kérdeztem vissza.
- Hol van a fésűm? - jött le idegesen.
- Én tudjam? Keresd meg!
- Belehalnál egy kis segítségbe, igaz?
- Saját fürdőd van, honnan kéne tudnom, hogy te hova raktad? Hagyjál a hülyeségeiddel. "
Jóval az előtt volt, hogy megismertem őket... Megváltoztam. Már nem iszok reggelente kólát, legalább is nem rendszeresen. Nem nézem magam reggelente a tükörben, és akkor csak Alex -ék voltak nekem, most pedig van egy újabb családom. Ross -ék.
Visszacsuktam az ajtót, és egyszerűen lehuppantam a földre, mellette. Eszembe jutott a nap, amikor találkoztunk, és amikor az első SMS -t kaptam tőle. Az is, amikor sétáltunk, és náluk voltam. Szép emlékek. Azonban ott volt a több hónapos turné, amire kevésbé szívesen emlékszem vissza. Olyan sokáig jutottunk, szinte hihetetlen hogy most itt vagyunk velük, és együtt nyaralunk.
Egy korcsolyapálya, és egy ártatlan baleset miatt ismertem meg, és most együtt vagyunk.
...
Sikeresen elmerengtem a gondolataimban olyannyira, hogy észre se vettem, amikor Ross leguggolt elém, és szólongatott.
- Jézus - néztem rá ijedten.
- Héj, nyugi - mosolyodott el. - Mikor keltél fel? Miért nem jöttél ki?- Én csak... - kezdtem volna, de nem akartam magyarázkodni, egyszerűen felpattantam, mire ő is felállt, én pedig a nyakába ugrottam.
Most, hogy végig gondoltam, valamiért sokkal fontosabbnak láttam minden apró részletet.
Hey everyone! *.*
Meghoztam a legeslegújabb részt, ami remélem mindenkinek tetszik. Köszönöm a kommenteket, és az új embereket. Imádlak titeket! :*
xo;<3
