Dinner
2015. január 02. (péntek);(folytatás)- Kicsim, nyisd ki, kérlek! - mondta anya, mikor meghallottuk, hogy csengettek.
- Jaj, annyira várom, hogy megismerhessem Rossy -t - sipákolt Jenette, akit apa lehozott az emeletről. Összeráncolt szemöldökkel néztem rá, majd inkább elindultam az ajtó felé, mielőtt olyat mondok, amit nem kéne.
Ahogy oda értem, rögtön kinyitottam az ajtót, és felnéztem az ajtóban állóra.
- Szia! - mosolygott Ross.
- Hali! - köszöntem. - Még van esélyed elfutni! - figyelmeztettem.
- Miért kéne elfutnom? - értetlenkedett.
- Hát, majd megtudod... - vontam meg a vállam.
* Fél óra múlva *
Mély levegő...
- És azt elmesélte neked, hogy kiskorában leesett egy fáról? Úgy nyivákolt, hogy meg lehetett süketülni mellette - nyávogta Jenette.
Egész eddig azzal ment el az idő, hogy a bemutatkozás után, evés közben Jenette hülye sztorikat mesélt el rólam, meg a gyerekkoromról. Természetesen magát egy szóval se említette ezeknél a történeteknél, pedig ő is benne volt.
- Ne felejtsd el, hogy te löktél le, és nem nyivákoltam, hanem kiröhögtelek a béna próbálkozásod miatt. Még csak a kezemet se törtem el... - mondtam unottan.
- Gyerekek, hagyjátok abba, Ross nem ezért jött - szólt közbe anya.
- Nem én kezdtem, és amúgy is figyelmeztettem, hogy még van esélye elfutni - mondtam, mire nagy csend lett. Senki se szólalt meg, már-már kínos lett a csend, amikor Ross, alig észrevehetően meglökte a vállamat.
Ránéztem a mellettem ülő srácra, aki szintén engem nézett.
- Jöhet a desszert? - kérdezte hirtelen anya, így rá kaptam a tekintetem. - Nem csináltam levest, hiszen vacsorára hívtunk, de desszertet mindig csinálok - mondta lelkesen anya.
- Mi is így szoktuk csinálni - biztosította Ross. - És köszönöm szépen, nagyon finom volt, kíváncsian várom, hogy milyen lesz a desszert - mosolygott Ross.
- Köszönöm szépen! - mondta anya.
Felálltam, hogy segítsek neki, de rögtön vissza is ültetett a helyemre azzal, hogy most nyugodtan maradjak ott, ő megoldja. A villámmal szórakoztam, de a szemem sarkából láttam, hogy Ross jót mosolyog ezen. Nem ez volt az egyetlen dolog amit észrevettem, ugyanis ami engem megmosolyogtatott, az az volt, hogy mikor Jenette meglátta Ross arckifejezését, és hogy engem figyel, elég "erőteljesen" fészkelődni kezdett.
- Tessék Ross, Steph, és végül Jen - mondta anya, miközben sorba elénk rakta a a palacsintákkal, és pudinggal megtöltött tányérokat.
- Ezt mind meg kéne ennem? - kérdezte szörnyülködve Jen.
- El ne hízz! - szóltam oda neki, miközben neki álltam az evésnek.
Jen nem szólt semmit, csak piszkálni kezdte a tányérjában lévő ételt. Sokáig volt csönd, ezúttal viszont nem volt kínosnak mondható. Idő közben Ross megdicsérte a desszertet is, ami tényleg nagyon finomra sikeredett.
- Köszönöm szépen, ez nagyon finom volt - mondta Ross.
- Jézusom meg bírtad enni? - nevettem fel. Szeretek enni, nem is keveset, de ezúttal kifogott rajtam a mennyiség.
- Sokat ettél a csirkéből, nem maradt több hely - viccelődött Ross, miközben nevetve meglökte a vállamat.
- Ez van, emberek, érett tizenkilenc éves lökdösi a nála fiatalabbakat - poénkodtam. Anyáék is nevetni kezdtek, Jenette viszont szokatlanul vigyorgott. Őszintén szólva, megijedtem attól a mosolytól...
- Ö... szóval köszönöm a vacsorát, de sajnos mennem kéne...
- Anya, kimennétek egy kicsit? Szeretném kicsit személyesen is megköszönni Ross -nak a történteket. - Elakadtam... mit tervez? Nem mozdultam, mereven néztem Jen -t, amit észre is vett egy idő után.
- Persze, már megyünk is! A nappaliban leszünk - mondta anya. - Te is jössz, Steph!
- Menj csak... - suttogta felém fordulva Ross.
Sóhajtva felálltam, és kisétáltam az ajtón. Nem mentem a szobámba, a nappaliba, csak ez előszobába, hol a kabátok, és a cipők vannak. Jen ide úgyse tud jönni.
...
Öt perce itt ülök, és még nem történt semmi. Minden lehetőséget végigjátszottam a fejemben, hogy mit mondhat neki Jen, mert tudtam, hogy nagyjából egy 'köszönöm' -öt fog kinyögni, és utána valami olyat mond majd neki, ami ellenem van.
- Ó, végre! - mondtam, mikor megláttam átmenni Ross -t a nappaliba. - Mit mondott? Milyen hülyeséget mesélt be neked? - kérdeztem, mikor odaért hozzám. Szó nélkül kezdte felvenni a kabátját, innen tudtam, hogy nagy baj van. - Ross...
- Szia, Steph! - mondta, mikor már rajta volt a cipője. Egyszerűen kinyitotta az ajtót, kisétált rajta, és becsukta előttem. Egy pillanatig döbbenten egy pillanatra döbbenten álltam egy helyben, majd felkaptam magamra a cipőimet, és kirohantam az utcára.
Ross nem jutott ennyi idő alatt sokáig, emellett pedig az egyetlen szerencsém az volt, hogy pont egy lámpa fénye alatt sétált, így megláttam szőke haját, és biztos lehettem benne, hogy jó ember után fogok futni.
Enyhe kifejezés volt a futás, inkább úgy mondanám, hogy rohantam utána. Nem érdekelt az, hogy fázok, nem érdekelt, hogy ha valaki kinéz az ablakon, hülyének nézhet, amiért ilyenkor egy szál pólóban rohangálok.
- Mi.... a fenét... mondott neked? - kérdeztem lihegve, mikor utolértem, és elé álltam ezzel megakadályozva, hogy továbbmenjen.
- Meg fogsz fázni - rázta a fejét.
- Nem érdekel! - csattantam fel. - Miért mentél el így? Nem mondtál semmit!
- Nem tudtam, hogy mit kéne! Most mit mondjak, amikor megtörtént az amitől féltem?
- Mi van? - értetlenkedtem. - Igazán beavathatnál.
- Mi az, hogy csak azért vagy velem, mert híres vagyok? - hajtotta le a fejét.
- Nem mondhatod komolyan, hogy bevetted ezt a hülyeséget. Ezzel akart beetetni?
- Eléggé komolyan mondta...
- Persze, mert sokat nézi a Pretty Little Liars -t. Jól tud hazudni, te meg bevetted - szörnyülködtem. - Mindig is tudtam, hogy nagyon közhelyes húgom van, de nem hittem, hogy ezt fogja kitalálni - mondtam, miközben a fejemet fogva leültem az út széli padkára.
Láttam, hogy Ross is leül mellém, és a hátamra terít valamit, valószínűleg a kabátját, de nem ez volt a lényeg. Az amit utána mondott sokkal fontosabb volt.
- Steph... nézz a szemembe, és mondd, hogy nem igaz. Tudod jól, hogy sose hinném el ezt rólad, mert ismerlek már annyira, de volt valami a húgod beszédében, ami meggyőző volt.
- Ross, semmi se igaz abból, amit Jen mondott neked. Legalábbis abból a részéből, amit te megosztottál velem. Esküszöm! - mondtam a szemébe nézve pont, ahogy kérte. Szemrebbenés nélkül mondtam ezt el, hiszen igaz. Én nem vagyok ilyen...
Nem mondott semmit. Egy pillanatra ez megijesztett, de ez az "ijedtség" rögtön elmúlt, mikor közelebb csúszott hozzám, és átkarolta a vállamat.
Hey!
Nem szeretnék sokat hozzáfűzni a részhez, hisz önmagáért beszél...
Aki még nem szavazott volna (bár megnövekedtek a szavazók száma, aminek örülök), az még megteheti! NYOLC nap maradt hátra a szavazásból. :)
Remélem tetszett a rész, várom a kommenteket, a pipákat, és esetleg még a feliratkozókat is. :))
Ui.: A bejegyzésben megemlített sorozatot (a Pretty Little Liars -t) mindenkinek ajánlom figyelmébe. Én imádom azt a sorozatot, szerintem nagyon jó, szóval ha valaki unatkozik a szünetbe, most lesz mit néznie! :)
xo;<3
Ahogy oda értem, rögtön kinyitottam az ajtót, és felnéztem az ajtóban állóra.
- Szia! - mosolygott Ross.
- Hali! - köszöntem. - Még van esélyed elfutni! - figyelmeztettem.
- Miért kéne elfutnom? - értetlenkedett.
- Hát, majd megtudod... - vontam meg a vállam.
* Fél óra múlva *
Mély levegő...
- És azt elmesélte neked, hogy kiskorában leesett egy fáról? Úgy nyivákolt, hogy meg lehetett süketülni mellette - nyávogta Jenette.
Egész eddig azzal ment el az idő, hogy a bemutatkozás után, evés közben Jenette hülye sztorikat mesélt el rólam, meg a gyerekkoromról. Természetesen magát egy szóval se említette ezeknél a történeteknél, pedig ő is benne volt.
- Ne felejtsd el, hogy te löktél le, és nem nyivákoltam, hanem kiröhögtelek a béna próbálkozásod miatt. Még csak a kezemet se törtem el... - mondtam unottan.
- Gyerekek, hagyjátok abba, Ross nem ezért jött - szólt közbe anya.
- Nem én kezdtem, és amúgy is figyelmeztettem, hogy még van esélye elfutni - mondtam, mire nagy csend lett. Senki se szólalt meg, már-már kínos lett a csend, amikor Ross, alig észrevehetően meglökte a vállamat.
Ránéztem a mellettem ülő srácra, aki szintén engem nézett.
- Jöhet a desszert? - kérdezte hirtelen anya, így rá kaptam a tekintetem. - Nem csináltam levest, hiszen vacsorára hívtunk, de desszertet mindig csinálok - mondta lelkesen anya.
- Mi is így szoktuk csinálni - biztosította Ross. - És köszönöm szépen, nagyon finom volt, kíváncsian várom, hogy milyen lesz a desszert - mosolygott Ross.
- Köszönöm szépen! - mondta anya.
Felálltam, hogy segítsek neki, de rögtön vissza is ültetett a helyemre azzal, hogy most nyugodtan maradjak ott, ő megoldja. A villámmal szórakoztam, de a szemem sarkából láttam, hogy Ross jót mosolyog ezen. Nem ez volt az egyetlen dolog amit észrevettem, ugyanis ami engem megmosolyogtatott, az az volt, hogy mikor Jenette meglátta Ross arckifejezését, és hogy engem figyel, elég "erőteljesen" fészkelődni kezdett.
- Tessék Ross, Steph, és végül Jen - mondta anya, miközben sorba elénk rakta a a palacsintákkal, és pudinggal megtöltött tányérokat.
- Ezt mind meg kéne ennem? - kérdezte szörnyülködve Jen.
- El ne hízz! - szóltam oda neki, miközben neki álltam az evésnek.
Jen nem szólt semmit, csak piszkálni kezdte a tányérjában lévő ételt. Sokáig volt csönd, ezúttal viszont nem volt kínosnak mondható. Idő közben Ross megdicsérte a desszertet is, ami tényleg nagyon finomra sikeredett.
- Köszönöm szépen, ez nagyon finom volt - mondta Ross.
- Jézusom meg bírtad enni? - nevettem fel. Szeretek enni, nem is keveset, de ezúttal kifogott rajtam a mennyiség.
- Sokat ettél a csirkéből, nem maradt több hely - viccelődött Ross, miközben nevetve meglökte a vállamat.
- Ez van, emberek, érett tizenkilenc éves lökdösi a nála fiatalabbakat - poénkodtam. Anyáék is nevetni kezdtek, Jenette viszont szokatlanul vigyorgott. Őszintén szólva, megijedtem attól a mosolytól...
- Ö... szóval köszönöm a vacsorát, de sajnos mennem kéne...
- Anya, kimennétek egy kicsit? Szeretném kicsit személyesen is megköszönni Ross -nak a történteket. - Elakadtam... mit tervez? Nem mozdultam, mereven néztem Jen -t, amit észre is vett egy idő után.
- Persze, már megyünk is! A nappaliban leszünk - mondta anya. - Te is jössz, Steph!
- Menj csak... - suttogta felém fordulva Ross.
Sóhajtva felálltam, és kisétáltam az ajtón. Nem mentem a szobámba, a nappaliba, csak ez előszobába, hol a kabátok, és a cipők vannak. Jen ide úgyse tud jönni.
...
Öt perce itt ülök, és még nem történt semmi. Minden lehetőséget végigjátszottam a fejemben, hogy mit mondhat neki Jen, mert tudtam, hogy nagyjából egy 'köszönöm' -öt fog kinyögni, és utána valami olyat mond majd neki, ami ellenem van.
- Ó, végre! - mondtam, mikor megláttam átmenni Ross -t a nappaliba. - Mit mondott? Milyen hülyeséget mesélt be neked? - kérdeztem, mikor odaért hozzám. Szó nélkül kezdte felvenni a kabátját, innen tudtam, hogy nagy baj van. - Ross...
- Szia, Steph! - mondta, mikor már rajta volt a cipője. Egyszerűen kinyitotta az ajtót, kisétált rajta, és becsukta előttem. Egy pillanatig döbbenten egy pillanatra döbbenten álltam egy helyben, majd felkaptam magamra a cipőimet, és kirohantam az utcára.
Ross nem jutott ennyi idő alatt sokáig, emellett pedig az egyetlen szerencsém az volt, hogy pont egy lámpa fénye alatt sétált, így megláttam szőke haját, és biztos lehettem benne, hogy jó ember után fogok futni.
Enyhe kifejezés volt a futás, inkább úgy mondanám, hogy rohantam utána. Nem érdekelt az, hogy fázok, nem érdekelt, hogy ha valaki kinéz az ablakon, hülyének nézhet, amiért ilyenkor egy szál pólóban rohangálok.
- Mi.... a fenét... mondott neked? - kérdeztem lihegve, mikor utolértem, és elé álltam ezzel megakadályozva, hogy továbbmenjen.
- Meg fogsz fázni - rázta a fejét.
- Nem érdekel! - csattantam fel. - Miért mentél el így? Nem mondtál semmit!
- Nem tudtam, hogy mit kéne! Most mit mondjak, amikor megtörtént az amitől féltem?
- Mi van? - értetlenkedtem. - Igazán beavathatnál.
- Mi az, hogy csak azért vagy velem, mert híres vagyok? - hajtotta le a fejét.
- Nem mondhatod komolyan, hogy bevetted ezt a hülyeséget. Ezzel akart beetetni?
- Eléggé komolyan mondta...
- Persze, mert sokat nézi a Pretty Little Liars -t. Jól tud hazudni, te meg bevetted - szörnyülködtem. - Mindig is tudtam, hogy nagyon közhelyes húgom van, de nem hittem, hogy ezt fogja kitalálni - mondtam, miközben a fejemet fogva leültem az út széli padkára.
Láttam, hogy Ross is leül mellém, és a hátamra terít valamit, valószínűleg a kabátját, de nem ez volt a lényeg. Az amit utána mondott sokkal fontosabb volt.
- Steph... nézz a szemembe, és mondd, hogy nem igaz. Tudod jól, hogy sose hinném el ezt rólad, mert ismerlek már annyira, de volt valami a húgod beszédében, ami meggyőző volt.
- Ross, semmi se igaz abból, amit Jen mondott neked. Legalábbis abból a részéből, amit te megosztottál velem. Esküszöm! - mondtam a szemébe nézve pont, ahogy kérte. Szemrebbenés nélkül mondtam ezt el, hiszen igaz. Én nem vagyok ilyen...
Nem mondott semmit. Egy pillanatra ez megijesztett, de ez az "ijedtség" rögtön elmúlt, mikor közelebb csúszott hozzám, és átkarolta a vállamat.
Hey!
Nem szeretnék sokat hozzáfűzni a részhez, hisz önmagáért beszél...
Aki még nem szavazott volna (bár megnövekedtek a szavazók száma, aminek örülök), az még megteheti! NYOLC nap maradt hátra a szavazásból. :)
Remélem tetszett a rész, várom a kommenteket, a pipákat, és esetleg még a feliratkozókat is. :))
Ui.: A bejegyzésben megemlített sorozatot (a Pretty Little Liars -t) mindenkinek ajánlom figyelmébe. Én imádom azt a sorozatot, szerintem nagyon jó, szóval ha valaki unatkozik a szünetbe, most lesz mit néznie! :)
xo;<3
Jujj PLL❤ nagyon jó lett!:3
VálaszTörlésIgeeeen, imádom... :3
TörlésKöszönöm. :))