013 - Thirteenth Episode

Unlucky

2014. január 01. (csütörtök);(folytatás)

- Majd beszélünk, szia Maggie! - öleltem meg.
- Muszáj lesz, mert tartozol nekem egy magyarázattal! - emlékeztetett.
- Természetesen - bólintottam. - Natasha - biccentettem felé, mire az grimaszolt egyet, és Will kocsija felé sétált.
- Szia Steph! - köszönt el Will is.
- Szia! - mondtam, majd anyáék is elköszöntek, Maggie -ék pedig már el is mentek.
Berohantam a házba, egyenesen fel az emeletre, Rydel -hez. Bár Meggie -éknek és apáéknak is be lett mutatva, és egész jól elvolt velünk, mégse mutatta a jelét semmiféle boldogságnak. A bemutatkozás után rögtön elnézést kért, és megkérdezte, hogy felmehet e a szobámba, azóta pedig itt szipog, összegömbölyödve a babzsákfotelemben.
- Rydel - mondtam halkan, mikor beértem a szobámba. Érkezésemre felkapta a fejét, azonban tekintete még mindig szomorú volt, szóval semmit sem javult.
- Steph nem hiszem el, hogy ez történt - szipogott tovább.
- Most már elmondhatod, hogy miről is van szó - ültem le mellé, mire ő nagy nehezen felült, és elhelyezkedett velem szemben.
- Nem tudom, hogy tudod e, de mi Ellington -nal, már egy ideje együtt vagyunk. Eddig mindig azt hittem, hogy, tényleg szeret engem, én is szeretem őt, mert... először is csak rá kell nézni, másodszor pedig ő volt az egyetlen aki bármikor fel tudott vidítani. A történtekből ítélve még tényleg nagyon sokat kell tanulnom a szerelemről... Ell ma egy barátjával, vagy gőzöm sincs kivel beszélt telefonon, amikor bementem hozzá. Nem vett észre, és azt mondta valami olyat mondott (már nem emlékszem pontosan), hogy 'Olyan sokszor idegesítően viselkedik, elegem van. Abból meg végképp, hogy valahányszor a közelében vagyok, nem igazán figyel rám, és nincs velem' - mondta Rydel, bár az utolsó pár szóval már meggyűlt a baja, ugyanis nehezen tudta visszatartani a könnyeit.
- Nem mondod komolyan! - mondtam döbbenten. - Azt mondta, hogy elege van abból, hogy te nem vagy vele? Nem is tudom ki ölelgette egész szilveszter alatt - jegyeztem meg szemrehányóan, bár ez nem Rydel -nek, inkább Ratliff -nek szólt.
- Nem, a nevemet nem hallottam - rázta a fejét Rydel.
- Várjunk! Egyáltalán rólad volt szó? - kérdeztem meg a legfontosabb.
- Minden valószínűséggel - mondta bólogatva. - Elég csúnyán leráztam délután. Biztos megsértődött - mondta, szomorú hangneme viszont újra szipogásba ment át. - Plusz mikor észrevette, hogy hogyan állok ott mögötte, olyan bűnbánó képpel nézett rám, hogy ha nem lettem volna ennyire fáradt, biztos, hogy inkább a nyakába ugrok a nézése miatt, de nem vagyok ma a toppon Rocky miatt.
- Hívott már azóta? - sóhajtottam.
- Igen, de mindig kinyomtam.
- Odaadnád a telefonodat? - nyújtottam a kezem.
- Persze... -mondta, majd beírta a jelszót, és odanyújtotta nekem. Elvettem tőle, de mielőtt bármit is csináltam volna, a telefonról Rydel -re néztem.
- Megnyugodtál? - kérdeztem.
- Azt hiszem, igen... sokkal jobb. Már érzem, hogy mennyire fáradt vagyok.
- Akkor, ha szeretnél lezuhanyozni, akkor a fürdőt a folyosó végén találod, én meg addig megcsinálom neked az ágyat!
- Rendben, és... köszönöm! Mindent! - mondta, majd hirtelen odaugrott hozzám, és megölelt.
- Nem szeretem, ha túl érzelgős valaki - jelentettem ki, de ő meg se moccant. - Na jó, most az egyszer! - adtam meg magam, majd visszaöleltem.
Pár perc után elengedtük egymást, Rydel pedig még egyszer megköszönte, és elment megkeresni a fürdőt.
Felvettem a telefonját, ami az ölelés miatt a babzsákra esett, és megkerestem Ell számát.
Nem hiszem, hogy tényleg ennyire haragudott volna Rydel -re, mert egy csengés után fel is vette.
- Rydel? Istenem, hol a fenében vagy?
- Szia Ellington! - köszöntem.
- Ö... Steph?
- Eltaláltad! Kekszet kérsz? - kérdeztem gorombán.
- Mi bajod van? - lepődött meg. - Hol van Rydel?
- Inkább te mondd el, hogy miért sírt egész este.
- Nem tudom, oké? Anyával beszéltem, mikor bejött a szobámba, és mikor megfordultam, teljesen le volt döbbenve, én meg tudtam, hogy hallotta amit mondtam, de mire mondani tudtam volna valamit, sírni kezdett, és elfutott. Utána akartam menni, de bezárkózott a szobámba, és legközelebb is csak akkor jött ki, amikor egy táska volt a kezében, és még mindig sírt, aztán elszaladt. Ross -ék is látták, de senki se tudta, hogy mi baja van. Tökre aggódtam miatta. Ugye végig nálad volt, és nem csinált semmi hülyeséget?
- Igen, nálam volt, de... kiről beszéltetek anyukáddal?
- Az unokatesómról. Utálom őt, és haza kell mennem a 4 nap múlva, de ők is ott lesznek. Miért?
- Ő az, aki idegesítő, és sosincs veled, amiből eleged van?
- Igen, de még egyszer, miért?
- Istenem... hogy lehettek, ennyire nagyon szerencsétlenek? - kérdeztem, de már nem bírtam tovább, és elröhögtem magam.
- Miért? - kérdezte Ellington, a hangjából ítélve viszont már nagyon elege lehetett a 'miért?' -ekből.
- Rydel félreértett. Azt hitte, hogy róla beszélsz - mondtam, és szinte hallottam, hogy Ellington álla koppan a földön.
- Nem mondod komolyan! Jaj... - sóhajtott.
- Ellington, nem akarom, hogy összevesszetek! - mondtam. - De neked kell elmagyaráznod neki, én nem fogom!
- Rendben, én fogom elmondani neki. Nálatok alszik?
- Igen. Holnap visszakísérem hozzátok, és szépen elmondod neki! Szia!
- Szia! - mondta, majd lerakta.
Mosolyogva tettem le Rydel telefonját, és nekiálltam megcsinálni az ágyat.



2015. január 02. (péntek)
Reggel van... biztos vagyok benne, mert pont a napfényben fekszek, és bár be van csukva a szemem, úgy érzem, már kiégett a retinám. Hirtelen ültem fel, ennek pedig egyszerű eredménye lett, legurultam az ágyamról. Valaki hangosan felnevetett, mire kinyitottam a szememet.
Rydel nézett le rám az ágyról, mire megnyugodtam, ugyanis bőven elég volt, hogy Ross egyszer már látott pizsamában. És, hogy az miért rossz? Reggelente a szakadt pizsamámban általában úgy nézek ki, mint akire ráhúztak egy zsákot, és hárman próbálták meg kitépni a haját, emiatt pedig összekócolódott.
- Jó reggelt! - mondta Rydel.
- Szia! Hogy aludtál?
- Kényelmes ágyad van - adta az egyszerű választ.
- Igen, ezért szeretem jobban, mint a földet - támaszkodtam meg az éjjeli szekrényemen.
- Nem gondoltam volna - mondta cinikusan.
- Éhes vagy? - kérdeztem pár perc múlva, mikor sikerült felállnom.
- Aha, ehetünk - vonta meg a vállát.

* Másfél óra múlva *

- Szia Steph! - köszönt Ross, mikor elment előttünk, egyenesen be a nappaliba, de onnan hamar visszafordult. - Steph? - csodálkozott el.
- Rydel -t hoztam vissza - nevettem el magam.
- Pontosabban a taxi hozott vissza! - szólt közbe Rydel.
- Mi történt veled tegnap? - fordult felé.
- Ö... - kereste a szavakat Rydel. - Kellett a lány társaság - mondta végül.
- Ell nem elég? - röhögte el magát Ross, mire én vállba ütöttem. - Oké, bocs.
- Jut eszembe! - mondtam. - Ell itthon van? - kérdeztem Ross -tól.
- Steph, mire készülsz? - ijedt meg.
- Persze, fent van az emeleten - válaszolta Ross.
- ELLINGTON! - kiabáltam.
- Steph! - mondta Rydel ijedten, mikor lábdobogást hallottunk a lépcsőről, és megjelent Ell.
- Oh... sziasztok - mondta zavartan, mikor meglátott minket.
- Tiéd a pálya! - biccentettem, majd karon ragadtam Ross -t, és a nappaliba mentem vele.

Szép Keddet, Mindenkinek!
Először is azt néztem, hogy elseje  körülbelül négy része tart, de mindegy, ez hosszúra sikerült. :D
A szavazásban eddig két szavazattal (!! xd !!) Steph vezet. :D
Remélem tetszett a rész, és nagyon köszönöm az eddigi visszajelzéseket, remélem most nem fejeztem be annyira rossz helyen. :D
Várom a kommenteket, a pipákat, és esetleg az új feliratkozókat. :D
xo;<3