030 - Thirtieth Episode

Chocolate can makes you happy

2015. január 07. (szerda);(folytatás)

- Szia kicsim! - köszönt anya.
Egy örökké valóságnak tűnt, mire hazaértem. Alex -nek máshova kellett mennie, Meg -nek pedig plusz órája volt. America az osztálytársaival ment, én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal.

- Hali... - mondtam kedvetlenül

- Mi a baj? - kérdezte rögtön.

- Semmi - adtam az egyszerű választ.

- Kicsim, látszik rajtad... Ki vele! Ross csinált valamit? - faggatott.

- Tegnap reggel... elbúcsúzott érted? - fakadtam ki. - Már nincs bennem a 'mivan ha csak félreértettem' dolog. Elköszönt és ennyi.

- Jaj... nyugodj meg! - jött oda hozzám anya. Átölelt engem, én pedig a vállára hajtottam a fejem.

- De... - kezdtem volna.

- Nincs, de! Ismerlek... - mondogatta anya.

- Nem akarom kimondani - vallottam be.

- Mit? - kérdezte anya. Jól játssza ezt. Azt hiszi, hogy amiatt majd gyorsan elmondom, hogy megszabaduljak a kérdésektől. De én nem szoktam ezt tenni.

- Nem fogom elmondani! - jelentettem ki.

- Hiányzik, igaz? - Rátapintott a lényegre. 

Magamnak se akartam bevallani, azt meg főleg nem akartam, hogy Meg -ék tudjanak róla. Megmondta... Megan megígérte, hogy ha valaha érezni fogok valami ilyesmit Ross iránt, akkor egy ideig biztos piszkálni fog az 'én megmondtam' szövegével.

Az pedig eléggé idegesítő lenne, főleg ha Meg csinálja...
- Igen - vallottam be.
- Jaj, kicsim - sóhajtott anya. Elengedett engem, én meg arrébb léptem egy kicsit. Anya elsétált az egyik konyhai szekrényhez, és kivett belőle egy tábla csokit. - Edd meg, a felét! Utána majd beszélgetünk!
- Komolyan? Magam alatt vagyok, te meg csokival etetsz? - nevettem fel kínomban.
- Menj! - utasított.
* Pár órával később; este hét körül *
- Te, egy végtelenül szerencsétlen ember vagy, Steph! - vágta a fejemhez Meg.
- Megszólaltál - vágtam vissza.
- Nem tudom, hogy ki az, aki nem mer megkérdezni valamit, hogy 'Te, basszus... most akkor mi van?' Ennyit kéne mondanod, és már meg is van minden oldva - magyarázta.
- Az a te stílusod Meg! - emlékeztettem.
- Néha tanulhatnál tőlem - jegyezte meg.
- Na, hagyjál! - nevettem fel.
- Végül is, a te döntésed, hogy meddig akarsz még zombi lenni Ross miatt. Nekem viszont mennem kell, bocsi.
- Semmi baj, legalább nem fárasztasz tovább - feleltem.
- Köszi, én is imádlak... - mondta.
- Tudom, de én nem ezért mondtam. Jó, csak viccelek! Na, menj! - nevettem el magam.
- Holnap találkozunk! Szia! - köszönt el.
- Szia! - mondtam, majd letettem a telefont.
Ha úgy vesszük, Meg -nek teljesen igaza volt... Beszélnem kéne Ross -szal, de ha mégsem az történt amire én gondolok, akkor meg beégek.
Meg ott van az is, hogy amikor a múltkor bedőlt Jen hülyeségének, akkor is én mentem utána. Majd ha esetleg félreértettem, és rájön, hogy valami gáz van, akkor szépen megkérdezi. Ezúttal nem én fogok utána futni.

Hola Chica! (SzJG -t olvastam...)
Szóval... AZT A HUPILILA MINDENIT! (Hupikék törpikéket is néztem. :DD)
11 feliratkozó összesen. *.* Annyira köszönööööm. <33
+ Nagyon sok kommentet és szavazatokat is kaptam a 2. évadot illetően, amit köszönök szépen! :))
Nem sokára jön az új rész, addig is várom a véleményeket! ;)
Ui.: Nem vagyok biztos abban, hogy a cím nyelvtanilag helyes e, majd kijavítom, ha nem! :))
xo;<3