028 - Twenty-eighth Episode

I don't know, what's gonna happen...

2015. január 06. (kedd);(folytatás)

- Anderson! - kiabált a tesi tanár.

- Igen, tanár úr? - kérdeztem, mikor odaértem hozzá.

Bármennyire is szeretem Mr.Matthews -t, ma valahogy nem volt kedvem hozzá.

- Mi bajod van? - kérdezte. Talán elsőnek kicsit bunkónak tűnhet, de valójában csak ilyen a stílusa...

- Kicsit... rossz napom van - magyaráztam.

- White (Szerk.megj.: Alex vezetékneve White) jelezte, hogy nem leszel túl jókedvű, de nem gondoltam, hogy ennyire nagy a baj - mondta.

- Sajnálom tanár úr, igyekezni fogok.

- Szeretnél leülni? Most az egyszer megengedem!

- Tényleg? - kérdeztem.

- Menjél, mielőtt meggondolom magam! - intett a fejével a padok felé.
- Köszönöm tanár úr! - mondtam gyorsan, majd a "kispad" felé kezdtem sétálni.

- Leültetett? - kérdezte Alex, mikor egy kis pihenő időt kapott néhány osztálytársunkkal együtt.

- Igen. Köszönöm, hogy szóltál neki óra előtt - feleltem.

- Ugyan már. Anélkül is látszik rajtad, hogy a maradék életkedvedet is elhagytad valahol... - magyarázta. - Vagy valakinél - tette hozzá.

- Ne neheztelj Ross -ra! - figyelmeztettem. - Nem csinált semmit.

- Akkor mégis mi bajod van? - kérdezte kiakadva.

- Alex, mondtam már. Egyszerűen csak nem értem a dolgokat... - néztem rá fáradtan.

- A fenébe is, ennyi nekem nem elég Steph - csattant fel. A szemem sarkából láttam, hogy valaki elindul felénk, de nem foglalkoztam vele, mert Alex teljesen magára vette a dolgot. - Túl régóta ismerlek ahhoz, hogy elhiggyem neked, hogy ennyi az egész. Ha az a Ross gyerek megbántott, arról tudni akarok! Steph értsd meg, hogy segíteni akarok!

- Alex, állj le! - szólalt meg hirtelen Meg.

- Megan, te is tudod, hgy csak...  - kezdte mérgesen Alex, de a szavába vágtam.

- Elég! - mondtam hangosan, majd magyarázni kezdtem. Tudjátok, hogy ő hozott ma reggel suliba... és miután elköszöntünk, kiszálltam a kocsiból. Ross utánam szólt, és furcsán viselkedett. Pontosabban furcsán fejezte ki magát. Mikor beértem a suliba még mindig ott ült mozdulatlanul a kocsiban, és gondolkozott valamin. Nekem is csak azon járt az agyam, hogy miért tűnt olyan furcsának. Aztán rájöttem. Mintha elbúcsúzott volna... - mondtam halkan. Észre se vettük, hogy a tesi óra közben folytatódott. Örök hála Mr. Matthews -nak, hogy hagyta, hogy Alex és Meg itt maradjanak. Alex lassan leült mellém, én pedig a vállára dőltem. - Lehet, hogy igazatok volt, amikor azt mondtátok, hogy nekem tetszik Ross. Annyira kétségbeesetten próbálom keresni a kiutat a búcsúzkodásból, de egyszerűen nem találom meg...

- Steph, nem hiszem, hogy Ross el akarna tűnni az életedből. Ahhoz túlságosan sokat volt veled, hogy most csak úgy elsétáljon - rázta a fejét Meg. 

- Mi van, ha mégis? - kérdeztem aggódva.

- Olyan nincs! - nyugtatott.

- Srácok, tudjátok, hogy bírlak titeket, de most már menjetek a pályára jött oda Mr. Matthews. - Te maradhatsz, ha szeretnél - intett nekem.

- Bírd ki még egy kicsit jó? - nézett rám Meg. A fejem még mindig Alex vállán pihent, így eléggé érdekesen, de bólintottam.
Meg felállt, és elsétált. Alex sajnálkozóan nézett rám, mire én fenyegetően mutattam rá.
- Nehogy elkezd ezt! - nevettem el magam kínomban.
- Mit? - nézett rám ártatlan szemekkel.
- Ne sajnálj!
- Nem foglak... - mondta komoly arccal, majd elmosolyodott, megrázta a fejét, és felállt. - Ne gondolkodj rajta túl sokat!
- Én próbálok, de egyszerűen nem tudok másra gondolni - magyaráztam.
- Pedig kéne... így teljesen úgy nézel ki, mint egy zombi.
- Köszi, ez most sokat segített - néztem rá.
- Tudom, én már csak ilyen vagyok - mosolygott. - Délutánra nincs programom. Filmnézés, gondolatelterelés képen?
- Benne vagyok - mosolyodtam el.
* Kb. két órával később, öt óra körül *
Ha azt mondom, hogy nem terelte el a gondolataimat Alex, a hülye filmje, meg az, hogy popcorn -nal dobál,miközben inni próbálok, akkor hazudok.

Ha azt mondom, hogy iszonyatosan jól esik, hogy megint én vagyok az, akinek "segítség" kell, ő pedig itt van, és támogat, akkor viszont az igazat mondom.

Tesi óra után Alex rögtön átjött hozzánk, ami azért volt furcsa, mert általban Meg szokott úgy eljönni hozzánk suli után, hogy haza se megy előtte. 

Anya tegnap talált valakit, aki pátyolgatja Jen -t, amíg senki sincs otthon, de nem volt alkalma tegnap bemutatni nekem. Ezért történt, hogy Alex és én is furcsán néztünk, mikor Jen szobájából kilépett egy ismeretlen nő.
Végül is nem volt túl idős, 25 év körül lehetett, és nagyon kedves, jól elbeszélgettünk, csak aztán Jen rikácsolni kezdett, hogy kell neki valami, ezért el kellett rohannia. Egyébként a neve Victoria, és így első ránézésre úgy tűnik, hogy kicsit se hasonlít Jen -re, szóval meg leszünk egymás mellett.
Mind ezek után, pedig itt ülünk az ágyamon, és valami béna vígjátékot nézünk, aminek még a címét se tudom, de nézem, mert Alex ezt választotta.
- El se hiszem, hogy ilyen filmet néztem ki.
- Én se - röhögtem fel.
- Inkább nézek Micimackót, de az még annál is szörnyűbb - rázta meg a fejét.
- Miért pont Micimackó? - néztem rá.
- Sose voltam oda azért a meséért - magyarázta.
- Aha értem - nevettem.
Egy ideig hallgattunk, és a filmet bámultuk, de végül is Alex feldobta a témát, amit el akartunk kerülni...
- Jobban vagy már? - kérdezte.
- Azt hittem azért nézzük ezt a hülyeséget, hogy elfelejtsem - suttogtam.
- Tudom, de... aggódok érted. Még sose voltál ilyen. Mindig életvidám és boldog voltál, még akkor is, ha történt veled valami. Emlékszel, amikor kilencedikben eltörted a kezed? Több hónapon keresztül gipsszel kellett járkálnod, te viszont csak kiröhögted magad. Most mi változott.
- Alex, ez most más! Megkedveltem Ross -t, és azt hittem, hogy a barátom, ami még mindig nincs kizárva, de egyszerűen nem tudok mást látni a dolgok mögé, mint a búcsúzást. Valahányszor végigpörgetem a fejemben a beszélgetést, csak azt tudom kivenni belőle, hogy elköszönt és kész, ennyi volt. Egy hét volt... véget ért a szünet. Talán így tervezte, hogy majd a szünet végéig minden szép és jó, aztán éljük az életünket tovább.
- Szóval még nem vagy jól - hajtotta le a fejét.
- Nem igazán... vagyis, nem tudom - vallottam be. - Egyszerűen csak próbálom elfogadni, és bízni abban, hogy ezek után, már csak jó dolgok fognak történni, hogy minden olyan legyen, mint régen...

Hey! :D
Szóval akkor, hol is kezdjem, khm... igazából elfelejtettem, hogy mit akartam írni, és igen, tudom, hogy béna vagyok.
Nah, akkor komolyra fordítva a szót. Szerintem ez most egy eléggé ratyi rész lett, de mindegy, a következőt igyekszem jobbra megírni!
Már CSAK MA tudtok szavazni! Fontos a kérdés, bár nem hiszem, hogy ha bárki is szavazna még nemmel, akkor több 'nem' -es szavazat összejönne a kilenc 'igen' -esnél...
Függetlenül attól, hogy kicsit unalmas lett a rész, én azért még várom a kommenteket, a pipákat, és a feliratkozókat. ;))
Ui.: Nagyon-nagyon szépen köszönöm a 9 feliratkozó! :))
xo;<3