025 - Twenty-fifth Episode

Friends

2015. január 05. (hétfő);(folytatás)

Sajnos a reggeli kis "veszekedésünk" majdnem az egész napra rányomta a bélyegét, ami abból a szempontból is rossz volt, hogy egyik órán se tudtam különösebb figyelmet fordítani a tanárra, inkább azon járt az agyam, hogy mi van ha a többieknek igazuk van, és tényleg én nem veszem észre ezeket a dolgokat... De, csak tudnék róla, ha tetszene Ross...

- Miss Anderson - köszörülte meg a torkát a töri tanárom.

- Igen, tanár úr? - kérdeztem kissé félve attól, hogy esetleg válaszolnom kell egy olyan kérdésre, amit nem hallottam.

- Tudom, hogy ez az első nap, de próbáljon meg, rám figyelni ha lehet - mondta szemrehányóan.

Sose a töri tanárunk volt a kedvencem, ez pedig fordítva is igaz, ugyanis nem én vagyok a kedvence, de valójában nem is akarok az lenni, mert az azt jelentené, hogy olyan kis spicli lesz belőlem is, mint az egyik srácból, aki anno kilencedikben egész normális volt, aztán valami bekattant nála, és imádni kezdte a törit, meg a tanárt is aki tanítja, azóta pedig le se rakja a tankönyvünket, és állandóan ott áll a tanár sarkában, hátha valami újat mondhat neki.

... Az óra további részében még jobban próbálkoztam figyelni, de a zavaró gondolatok megint utat törtek maguknak, és nem hagyták, hogy az órára figyeljek. Ebből a gondolatmenetből viszont már nem a tanár rángatott ki, de nem is a kicsengetés, ami mondjuk már egész közel volt.

Valaki megbökte a hátamat, majd átdobott egy összehajtogatott füzetlapot a vállam fölött. Utána kaptam, és csak remélni tudtam, hogy a tanár inkább a vázlataiba mélyedt, mikor hirtelen mozdulattal fogtam meg a kis papírt. 

,,Steph -nek"

Felismertem az írást, amivel a nevem állt a papíron. Tudtam, hogy Alex küldte előre, mivel most nem tudta volna "személyesen" odaadni, mivel tanárunk ültetése szerint én a második sorban kaptam helyet, ő pedig kettővel mögöttem ül, az utolsó sorban.

Óvatosan széthajtogattam a papírt, és gyorsan olvasni kezdtem.

,,Ugye tudod, hogy nem szekálni akartunk ezzel az egésszel? Sajnálom, ha nagyon durvának tűntünk, de muszáj ráébreszteni téged erre, mielőtt elszalasztod a lehetőséget! ;)
Egyébként meg, figyelj oda az órán! Így is utál téged a tanár, nem hiányzik senkinek sem, ha most felelned kéne, vagy ilyesmik... :D"

Megmosolyogtatott ez a pár sor, és bármennyire is volt bennem egy olyan érzés, hogy most haragudnom kéne rájuk, nem tudtam...
Amikor a tanár nem figyelt, gyorsan hátrafordultam Alex irányába. Valószínűleg erre a mozdulatomra várt, mert már akkor engem figyelt, mikor még csak félig fordultam el. Mosolyogva megráztam a fejem, bár magam sem tudtam, hogy mit akarok ezzel mondani, ő megértette, ezért visszafordulhattam.
* Pár órával később, mikor véget ért a suli *
- Steph! - hallottam meg egy boldog hangot.
Megfordultam, de amint ezt megtettem, azt kívántam, bárcsak ne tettem volna. Valaki szó szerint a nyakamba ugrott, én pedig annyira nem voltam felkészülve erre, hogy elestem.
- America! Örülök neked, de azért igazán kinőhetnéd már ezt a szokásodat...
- Bocsi! - nevetett fel, miközben feltápászkodott. Egyszerre két kéz nyúlt felém, hogy felsegítsen, így mindkettőt megfogtam, és én is felálltam. Pár másodperccel később pedig megtudtam, hogy kié is volt a másik kéz, merthogy az egyik kezét America nyújtotta, a másik viszont Jeremy -hez tartozott, egy másik osztálytársunkhoz.
- Köszi! - mondtam gyorsan, és elengedtem a kezét. Elvettem Alex -től a táskámat, aki időközben volt olyan kedves, és felvette, majd gyorsan az ajtó irányába kezdtem sétálni.
Ha emlékeztek még Derek -re, arra a nyálas srácra Ross -ék szilveszteri bulijáról, akkor el tudjátok képzelni, hogy Jeremy milyen. Szóval, olyan mint Derek, de még egy fokkal rosszabb mind e mellett. Nem igazán szeretem az ilyen nyomulós embereket, ezért Jeremy -t is kerülöm, az egyetlen baj ezzel, hogy ő kitartó...
- Steph! - kiáltott utánam America. Az ajtó előtt voltam, de úgy döntöttem inkább megvárom őket, hogy ne nézzenek bunkónak. Ezért hát megálltam, és megfordultam. America -t Megan és Alex is követte, amin nem lepődtem meg, sőt örültem is ennek. Ebédnél rendesen megbeszéltük a dolgokat Meg -ékkel és megígérték, hogy nem fogják felhozni többet a témát, de ebben erősen kételkedtem. - Miért mentél el olyan gyorsan? Még mindig nem bírod Jeremy -t? - kérdezte, mikor odaértek hozzám.
- Eltaláltad... - feleltem.
- Na mindegy. Milyen szüneted volt? El se fogod hinni, hogy velem mi történt! - hadarta.
- Na, mi volt? - kérdeztük egyszerre Meg -gel.
- Elmentem apához New York -ba. Annyira jó volt, és el se hiszed, milyen szép hely. Komolyan, egy utcában háromszor el lehet tévedni... - áradozott.
- Ez szuper! Nem is emlékszem, hogy mikor voltál utoljára apukádnál - lelkesedtem, miközben kiléptünk a suli ajtaján.
- Hát, elég régen - nevetett fel America. - És nektek milyen volt a szünet? - érdeklődött.
- Unalmas volt. Hiányzott a sok hülyeségetek - vallotta be Alex.
- Akkor most legyünk őszinték? - kérdeztük egyszerre mind a hárman.
- Kérlek! - mondta Alex, mintha csak szívességet tenne azzal, hogy elmondhatjuk, amit akarunk.
- Nekünk nem igazán hiányzott a te hülyeséged! - vágtuk rá.
- Köszi! - nevetett fel. - Egyénként! - fordult Ameica -hoz. Meg megbökte az oldalamat, mire ránéztem, ő pedig rámutatott egy srácra, aki nem messze a lépcsőtől minket figyelt. Kissé hunyorogva néztem tovább, mikor rájöttem, hogy Ross az. Nem lepődtem meg azon, hogy itt van mert ez is a tervünk része volt, hogy elmehessek este a koncertjükre. - Szerintem Steph -nek több mesélni valója van - folytatta Alex. Szúrós szemmel néztem rá, majd én is America -hoz fordultam, és röviden elmagyaráztam neki.
- Tulajdon képen a szünetemben nagy részben szereztem pár barátot. Többek között ott áll az egyik, szóval mennem kell, majd holnap beszélünk! - köszöntem el, majd a fejemre húztam a sapkámat, és elindultam lefelé a lépcsőn.
Még hallottam, ahogy elköszönnek tőlem, aztán Ameica megkérdezi, hogy az kicsoda, amin elmosolyodtam, de már nem fordultam vissza. Elhaladtam pár alsóbb és felsőbb éves csoport mellett, akik mind rám köszöntek, én meg természetesen visszaköszöntem.
- Szia! - mondtam jókedvűen Ross -nak, mikor odaértem hozzá.
- Hali! - felelte. - Mehetünk? - kérdezte.
- Természetesen! - vágtam rá.
- Azok ott a barátaid a lépcső tetején? - érdeklődött.
- Igen. Meg -et már ismered, a másik barna hajú lány America, a srác pedig Alex. Nagyon jó fejek... - válaszoltam.
- Elhiszem - mosolyodott el. - Akkor emlékszel még, hogy mit beszéltünk meg ugye?
- Persze! -válaszoltam.
- Akkor csináljuk! - mondta, majd gyorsabban kezdett sétálni, én pedig követtem.

Kedves olvasók!
Szóval... *meghatódott fej*... annyira nagyon boldog vagyok az 5500+ megtekintés miatt! Szuperek vagytok! Nem is beszélve arról, hogy mennyi pipát kapok, és a legtöbbet (összesen három kivételével) mind a 'nagyon tetszett' lehetőséghez kaptam. Bár kommentet az utóbbi időben nem kaptam túl sokat, Facebook -on még mindig sok a 'Mikor lesz új rész?' kérdés, és a 'Siess a kövivel!' "kérés".
Nem is tudok nagyon mást hozzáfűzni, csak annyit akarok, hogy megint csak várom a kommenteket, pipákat, és a feliratkozásokat! ;)
xo;<3