Forgotten Birthday
2014. december 30. (kedd)
Reggel van. Napsütésre keltem, amit már természetesen megszoktam. Az ablakom enyhén deres volt, vagyis kint valószínűleg egész hideg van Los Angeles -hez képest.
A takaróm össze volt gyűrve, a párnám pedig kicsit arrébb volt, mint ahol keltem. Nem csodálom...
Az után, hogy Ross tegnap este felhívott, nem mondhatni, hogy hamar elaludtam. Hajnali fél kettőig beszélgettünk, mindenről, ami csak az eszünkbe jutott. Elmeséltem, hogy hogy kiakadtak anyáék, amin aztán jót nevettünk. Nagy vonalakban elmondta nekem, hogy milyenek a testvérei, meg egy csomó dolgot elmesélt magáról, ahogy én is. Nagyon sokat nevettünk, és jobbnál jobb sztorikat meséltünk egymásnak. Jól éreztem magam, még akkor is, ha csak telefonon beszéltünk.
Nagyot nyújtózva kerestem meg a telefonomat, amit az éjjeli szekrényem túlsó végében meg is találtam. Nem meglepő, hogy 10 óra van, elég sokáig fent voltam, szóval szükségem volt az alvásra. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyamból, és elindultam az ajtó felé, miközben a telefonomat a pizsamának használt szabadidőgatyám zsebébe csúsztattam.
- Reggelt! - köszöntem mikor leértem. Anya kedd lévén nem volt annyira bezsongva a főzés miatt, viszont amint meglátott, nekiállt egy kis reggeli készítésnek.
- Szia Kicsim! Hogy aludtál?
- Ki tudja? - nevettem el magam.
- Sokáig fent voltál...
- I-igen - mondtam bizonytalanul.
- Megnyugodhatsz! Támogatom apádat, és némiképp megbékéltem ezzel a Ross-gyerekkel.
- Ezért hálás vagyok - mosolyodtam el.
- Szóval barátok vagytok?
- Hát, nem tudom... Nagyon sokat beszélgettünk, ez talán azt jelenti, hogy barátok vagyunk, de nem kérdeztük meg egymástól úgy, mint az oviban szokás - nevettem el magam.
- Értem - nevetett anya is, majd elém tolt két melegszendvicset. - Extra sajttal.
- Oh... köszi!
A két szendvicset se perc alatt elpusztítottam, majd egy dobozos kóla, és a telefonom kíséretében a nappaliba mentem, ahol apa már a kanapén terpeszkedett.
Nem beszélgettünk túl sokat, csak érdeklődött, hogy hogy aludtam, meg hasonlók.
A sablon kérdések után mind a ketten a Tv -t kezdtük bámulni, ezen kívül pedig csak az én szürcsölésemet lehetett hallani. A film, amit apa nézett, számomra dög unalmas volt, egy idő után viszont feldobódtam.
Egy kisebb SMS -ezés után megtudtam, hogy Ross se volt máshogy az alvás terén, ami nagyon megmosolyogtatott, az utolsó két üzenetnél pedig biztos vagyok abban, hogy a fejem olyan lehetett mint apa piros pizsamájának színe.
- Nyugodtan felmehetsz ám - mosolygott rám apa, aki gondolom látta rajtam, hogy jobban érezném magam most egyedül a telefonommal, csak nem akarom itt hagyni.
- Köszönöm! - pattantam fel, majd az ajtó felé indultam, de félúton még is visszafordultam. - Mi van a két ballábassal?
- Ha Jenette -re gondolsz, kitűnően van a körülményekhez képest. Jaunár 2 -án hozzuk haza.
- Bent tölti a szilvesztert?
- Igen, de bemegyünk hozzá. Neked nem muszáj jönnöd...
- Majd meglátom! - mondtam, majd sarkon fordultam, és felmentem a szobámba.
A pizsamámat lecserélve normális ruhát aggattam magamra, amit a fésülködés követett, majd előkerestem a kötött sálamat az egyik fiókomból. A telefonommal, és a sálammal szaladtam le a földszintre.
- Anya, apa, elmentem! - kiabáltam, aztán felvettem a cipőmet, sálamat a nyakamba akasztottam, és a kabátom felvétele után kiléptem az utcára. Nem volt konkrét tervem, hogy hova akarok menni, csak sétáltam.
* Negyed óra séta után *
Jól esik a friss levegő, most még az se zavart, hogy indulnom kéne haza, különben lekésem az ebédet. Csak mentem. A telefonomat többször is ellenőriztem, ami őszintén megijeszt, mert mániákusan vágytam arra, hogy Ross neve ott villogjon a képernyőn, és újra egy kis SMS beszélgetésbe bonyolódjunk.
De, nem írt. Nem hívott. Semmi életjel, de komolyan, még a Twitter -t is ellenőriztem, de semmi.
Ez így ment egészen addig, amíg meg nem állt mellettem egy fekete autó. Normál esetben megijedtem volna, egy fekete autótól, ami közvetlen mellettem áll meg, de most felismertem.
És az emlékezetem nem csalt, mert másodpercek töredéke alatt láttam meg a szőke hajtincseket, és a barna szemeket.
- Hát te? - kérdeztem nevetve.
- A stúdióból jövök - vont vállat.
- Még ilyenkor is bent kell lennetek?
- Ez most amolyan "vészhelyzet" volt. Csak én voltam - mosolygott. - És te mit csinálsz egyedül?
- Szeretek csak úgy sétálgatni.
- Értem - mondta, miközben mosolyogva lehajtotta a fejét.
- Reméltem, hogy megérted! - nevettem fel. - Egyébként bocs, hogy bunkó voltam, és elfelejtettem a szülinapodat.
- Ugyan, kérlek. Nem nagy dolog - nézett a szemembe.
- De az! - mondtam, eközben pedig Ross közelebb lépett hozzám, így pedig már csak egy lépés távolság volt köztünk. - Én szomorú lennék, ha elfelejtenék a szülinapomat az olyan emberek, akikkel jóban vagyok.
- A tiéd mikor van?
- November 26 -án.
- Aha... Mit szólnál ahhoz, ha azt mondom, hogy kárpótolhatsz amiért elfelejtetted.
- Azt mondtad nem nagy dolog - incselkedtem.
- Tudom, hogy kíváncsi vagy - jött még közelebb.
- Ha egy csók lenne a kárpótlás, akkor jövőre rögtön felköszöntelek - nevettem el magam.
- Na! - kiáltotta el magát. - Most mondd, hogy nem lenne jó.
- Ilyet sose mondtam, és nem is fogok, de azért na! Két napja se ismerjük egymást.
- Én amúgy se arra gondoltam, de mindegy - nevetett fel. - Arra gondoltam, hogy eljöhetnél hozzánk.
- Mi? - kerekedett el a szemem. - Hogy én, hozzátok?
- Aha. Na gyere! - ragadta meg a kezem, majd kinyitotta előttem a kocsija ajtaját, és látva a hezitálásomat, nemes egyszerűséggel belökött a kocsiba, majd megkerülte azt, és beült a volán mögé.
- De, Ross!
- Nincs de! Riker -ék már tökre kíváncsiak, hogy miért ülök állandóan a telefonomon (persze nem szó szerint), és hogy kinek az SMS -ét várom mindig - mondta egy szuszra, de az egyetlen amire két másodperc után emlékeztem belőle az az utolsó mondatrész volt.
- Mindig az én SMS -emet vártad? - kérdeztem mosolyogva.
- Igen - mondta elpirulva.
Helló mindenkinek! ;)
Most először írok nektek a történeten kívül, és meg kell hogy mondjam, szerintem ritka unalmas lett ez a rész, de lesz ez még jobb is, ugyanis a következő részben Stephany találkozik az R5 összes tagjával, és a szüleikkel is. Egy meghívást is kap majd, de nem árulom el, hogy mire! :P
Remélem tetszettek az eddigi részek, és ezután is fognak, a kommenteket pedig szívesen fogadom.
xo;<3
- Értem - nevetett anya is, majd elém tolt két melegszendvicset. - Extra sajttal.
- Oh... köszi!
A két szendvicset se perc alatt elpusztítottam, majd egy dobozos kóla, és a telefonom kíséretében a nappaliba mentem, ahol apa már a kanapén terpeszkedett.
Nem beszélgettünk túl sokat, csak érdeklődött, hogy hogy aludtam, meg hasonlók.
Egy kisebb SMS -ezés után megtudtam, hogy Ross se volt máshogy az alvás terén, ami nagyon megmosolyogtatott, az utolsó két üzenetnél pedig biztos vagyok abban, hogy a fejem olyan lehetett mint apa piros pizsamájának színe.
- Nyugodtan felmehetsz ám - mosolygott rám apa, aki gondolom látta rajtam, hogy jobban érezném magam most egyedül a telefonommal, csak nem akarom itt hagyni.
- Köszönöm! - pattantam fel, majd az ajtó felé indultam, de félúton még is visszafordultam. - Mi van a két ballábassal?
- Ha Jenette -re gondolsz, kitűnően van a körülményekhez képest. Jaunár 2 -án hozzuk haza.
- Bent tölti a szilvesztert?
- Igen, de bemegyünk hozzá. Neked nem muszáj jönnöd...
- Majd meglátom! - mondtam, majd sarkon fordultam, és felmentem a szobámba.
A pizsamámat lecserélve normális ruhát aggattam magamra, amit a fésülködés követett, majd előkerestem a kötött sálamat az egyik fiókomból. A telefonommal, és a sálammal szaladtam le a földszintre.
- Anya, apa, elmentem! - kiabáltam, aztán felvettem a cipőmet, sálamat a nyakamba akasztottam, és a kabátom felvétele után kiléptem az utcára. Nem volt konkrét tervem, hogy hova akarok menni, csak sétáltam.
* Negyed óra séta után *
Jól esik a friss levegő, most még az se zavart, hogy indulnom kéne haza, különben lekésem az ebédet. Csak mentem. A telefonomat többször is ellenőriztem, ami őszintén megijeszt, mert mániákusan vágytam arra, hogy Ross neve ott villogjon a képernyőn, és újra egy kis SMS beszélgetésbe bonyolódjunk.
De, nem írt. Nem hívott. Semmi életjel, de komolyan, még a Twitter -t is ellenőriztem, de semmi.
Ez így ment egészen addig, amíg meg nem állt mellettem egy fekete autó. Normál esetben megijedtem volna, egy fekete autótól, ami közvetlen mellettem áll meg, de most felismertem.
És az emlékezetem nem csalt, mert másodpercek töredéke alatt láttam meg a szőke hajtincseket, és a barna szemeket.
- Hát te? - kérdeztem nevetve.
- A stúdióból jövök - vont vállat.
- Még ilyenkor is bent kell lennetek?
- Ez most amolyan "vészhelyzet" volt. Csak én voltam - mosolygott. - És te mit csinálsz egyedül?
- Szeretek csak úgy sétálgatni.
- Értem - mondta, miközben mosolyogva lehajtotta a fejét.
- Reméltem, hogy megérted! - nevettem fel. - Egyébként bocs, hogy bunkó voltam, és elfelejtettem a szülinapodat.
- Ugyan, kérlek. Nem nagy dolog - nézett a szemembe.
- De az! - mondtam, eközben pedig Ross közelebb lépett hozzám, így pedig már csak egy lépés távolság volt köztünk. - Én szomorú lennék, ha elfelejtenék a szülinapomat az olyan emberek, akikkel jóban vagyok.
- A tiéd mikor van?
- November 26 -án.
- Aha... Mit szólnál ahhoz, ha azt mondom, hogy kárpótolhatsz amiért elfelejtetted.
- Azt mondtad nem nagy dolog - incselkedtem.
- Tudom, hogy kíváncsi vagy - jött még közelebb.
- Ha egy csók lenne a kárpótlás, akkor jövőre rögtön felköszöntelek - nevettem el magam.
- Na! - kiáltotta el magát. - Most mondd, hogy nem lenne jó.
- Ilyet sose mondtam, és nem is fogok, de azért na! Két napja se ismerjük egymást.
- Én amúgy se arra gondoltam, de mindegy - nevetett fel. - Arra gondoltam, hogy eljöhetnél hozzánk.
- Mi? - kerekedett el a szemem. - Hogy én, hozzátok?
- Aha. Na gyere! - ragadta meg a kezem, majd kinyitotta előttem a kocsija ajtaját, és látva a hezitálásomat, nemes egyszerűséggel belökött a kocsiba, majd megkerülte azt, és beült a volán mögé.
- De, Ross!
- Nincs de! Riker -ék már tökre kíváncsiak, hogy miért ülök állandóan a telefonomon (persze nem szó szerint), és hogy kinek az SMS -ét várom mindig - mondta egy szuszra, de az egyetlen amire két másodperc után emlékeztem belőle az az utolsó mondatrész volt.
- Mindig az én SMS -emet vártad? - kérdeztem mosolyogva.
- Igen - mondta elpirulva.
Helló mindenkinek! ;)
Most először írok nektek a történeten kívül, és meg kell hogy mondjam, szerintem ritka unalmas lett ez a rész, de lesz ez még jobb is, ugyanis a következő részben Stephany találkozik az R5 összes tagjával, és a szüleikkel is. Egy meghívást is kap majd, de nem árulom el, hogy mire! :P
Remélem tetszettek az eddigi részek, és ezután is fognak, a kommenteket pedig szívesen fogadom.
xo;<3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése