Eighth Episode - 008

Honestly

2015. június 17. (szerda);(folytatás)

- Nem akarsz elengedni? - kérdeztem.

- Nem - jött az egyszerű válasz.

- És miért nem? - kötekedtem.

- Mert ez nekem így jó - felelte, miközben hallottam a hangján, hogy elmosolyodik. Szorosabban húzott magához, mire beugrott, hogy talán választ vár tőlem.

- Nyögd már ki, hogy mit akarsz! - Szándékos volt... Direkt nem kérdeztem rá, hátha így vissza tudok vágni neki, amiért nem enged el.
- Kiakadsz, ha most nagyon kiszámítható leszek?
- Mekkora lesz a klisé? - kérdeztem vissza.
- Nem vészes... - közölte.
- Hadd halljam! - mondtam végül.
- Szóval, szerintem tudod mit akarok...
- Kéne? - kérdeztem, majd valahogy kiszabadultam öleléséből, és mosolyogva szembe fordultam vele. 

- Ne szórakozz! - szólt rám komolyan, szemében azonban láttam az apró örömöt, ami valószínűleg amiatt volt, hogy jól tudta, hogy értem miről beszél.

- Ross, én... - kezdtem, miközben direkt a szemébe néztem. - Őszinte leszek veled! Sose volt még fiúm, és nem tudom, hogy mit válaszoljak. Egyszerűen csal szeretném, ha minden jól menne, és nekem ahhoz biztos döntés kell, de a jelenlegiben még nem tudok megbízni.

- Bennem száz százalékosan megbízhatsz Steph! - mondta. Hangjából tisztán hallatszott, hogy nem hazudik, és valójában én is pontosan tudtam, hogy így van. Egyszerűen magamban nem bíztam eléggé, és Ross egyébként is félreértett valamit.

- Nem erről van szó - ráztam meg a fejem. - A saját döntésem az, amiben bizonytalan vagyok!

- Tehát...?

- Magyarul hülye vagyok! - vágtam rá, majd elléptem előle, és folytattam a pakolást. Már  nem néztem, hogy mi melyik kupacban volt, egyszerűen csak összegyűrve beledobáltam a ruhákat a bőröndbe.
Ross egy darabig csak állt mellettem, és nézte ahogy dobálom a cuccaimat, végül pedig leült mellém, és az összes dolgot amit eddig "nagy nehezen" becsomagoltam, kiszedte, és elkezdte hajtogatni. Most, rajtam volt a sor, hogy egyszerűen csak nézzem, hogy mit csinál. Nem volt tökéletes ahogyan elrendezte a dolgaimat, de miattam csinálta, és ez elég volt.
- Haragszol? - kérdeztem egy kis idő után.
- Nem - rázta meg a fejét.
- Biztos?
- Az ég szerelmére, igen! Nem haragszom, mert nincs miért érted? - mondta, miközben már majdnem elnevette magát a hülyeségemen.
- De legalább rákérdeztem! - morogtam mosolyogva.
- Ez a lényeg! - válaszolt hirtelen.
Csendben hajtogattuk tovább a ruhákat, miközben mind a ketten mosolyogtunk, de részemről nem tudtam volna megmondani a pontos okot.
Mivel a ruhatáram nem mondható valami "hűdehatalmas" -nak, ezért mi se pakolászhattunk a végtelenségig, amikor pedig elfogyott minden amit arra a sorsra ítéltem, hogy elviszek, felálltam, hogy megigyam a kólámat, amit már eléggé régen hoztam be. A vicces azonban nem a kóla hőmérséklete volt, hanem az, hogy a műzlim olyan szinten rongyosra ázott a tejben, hogy a tányér aljára süllyedt. Nagyon gusztusosan nézett ki, de azért még jó helyen volt ott.
- Le jössz? - szólalt meg Ross, mikor feltápászkodott a földről.
- Be kéne fejeznem. Még kéne néhány cucc - néztem egy pillanatra a háta mögé. Mikor visszanéztem az arcára, egyszerűen már nem tudtam mit tenni, kitört belőlem a nevetés.
Fejét oldalra billentette, közben pedig kiskutya szemeket meresztgetett rám.
- Szólhattál volna, hogy klisé támadás lesz! - mondtam még mindig fuldokolva a nevetéstől, mire ő hitetlenkedve megrázta a fejét, és becsatlakozott a nevetésbe. Leült az íróasztalom előtti székre, és fejét fogva nevetett, miközben én nekidőltem a szekrényajtómnak, és őt kezdtem figyelni.
- Tudod... sosem foglak igazán megérteni! - közölte.
- Őszintén? Nem is várom el - ráztam meg a fejem.

Hali!
Megint késéssel ugyan, de meghoztam, és sajnálom, hogy ilyen későn!
Várom a véleményeteket, és remélem nem haragszotok! :*
xo;<3