Third Episode - 003

Kisses

2015. június 15. (hétfő);(folytatás)

- Jen, menj el innen! - ráztam meg a fejem.

- Miért? - nézett rám vigyorogva.

- Mert zavarsz - vágtam rá.

- De csak téged - rántotta meg a vállát, majd Ross -ra nézett, aki viszont az én arcomat fürkészte. Választanom kellett, elvégre nem mondhattam azt Ross -nak, hogy csak mert én utálom a húgomat, ő se állhat szóba vele, ezért egyszerűen megráztam a fejemet, és halványan elmosolyodtam.
- Sajnálom Jen, de Steph beszélni szeretett volna velem... vele megyek - jelentette ki óvatosan Ross. Jen láthatólag meghökkent, de végül is felfogta.... Már amennyire ezt annak lehet nevezni. Az arcára tisztán kiült a düh, és kaptam egy igen "szép" pillantást is, mielőtt kiviharzott volna a konyhából.
- Nem azt akartam jelezni, hogy hajtsd el! - ráztam meg a fejem.
- Tudom.
- Akkor meg miért...? - kérdeztem értetlenül.
- Mert tudom, hogy igazából zavart volna - mondta a szemembe nézve. - Jól tudom?
- Igen - vallottam be. - Kösz!
- Nincs mit - nevette el magát. - De én tényleg szeretnék beszélni veled - jelentette ki.
Tudtam, legalábbis gondoltam, hogy miről lesz szó, ezért óvatosan bólintottam, és kivételesen nem törődve a koszos tányérokkal, az emelet felé vettem az irányt, Ross pedig elindult utánam.
...
- Akkor Jen nem tud róla, de anyukádék és Alex -ék igen - vonta le a következtetést az imént hallottakról.
Különös volt ez a beszélgetés, és igazából jobb mint vártam. Nem hittem volna, hogy szinte már vicces lesz , ahogy megbeszéljük, hogy mit is jelentett kettőnknek az a két csók, ami valaha köztünk történt. Talán most drámaian fogalmaztam, de végül is így volt. Klisé, vagy nem klisé, akkor is!
- Igen, csak ők. Gondolom nekem nem kell megkérdeznem ugyanezt, mert mindenki ott volt. Legalábbis az elsőnél... - hajtottam le mosolyogva a fejem.
- El se hinnéd, mennyi ideig csámcsogtak ezen - rázta meg a fejét szörnyülködve. - Rydel kibírhatatlan volt... Állandóan csak kérdezgetett.
- Nem vártam mást - vontam meg a vállamat, arcomon pedig egy halvány mosoly jelent meg. Bármennyire is viccelődtünk el a dolgot, akkor se tudtam teljesen felengedni. Pedig annyira azért nem komoly dologról volt szó...
- Szóval. Te mit szeretnél? - Arca hirtelen változott meg, alig tudtam követni, hogy milyen gyorsan hangulatot váltott.
- Mármint? - kérdeztem bizonytalanul. Nagyot sóhajtott, majd közelebb húzta hozzám a babzsákfotelemet amiben ült, és a szemembe nézve folytatta.
- Arra gondolok, hogy szeretnéd e folytatni. Már mint nyilván a csókkal elkezdtünk valamit, és...
- Már rég elkezdtünk valamit... - ráztam meg a fejem. - Legalábbis szerintem.
- Szerintem is, csak azt hittem, hogy... hogy nem vetted észre.
- Nem, a szart nem! - bukott ki belőlem.
- Ezek szerint észre vetted! - nevetett fel.
- Eléggé egyértelmű volt. Vagyis, én így gondolom...
- Akkor mi a válaszod?
- Nem tudom... - Lehajtottam a fejem. Nem akartam, hogy lássa az arcomat, és én se akartam látni, hogy neki milyen arckifejezése van. Biztos voltam benne, hogy nem ilyen választ várt de, hogy őszinte legyek, én se vártam volna ezt magamtól.
A meglepettség pedig hamar futott át rajtam, mikor egyszerűen csak átült mellém, és átölelte a vállam.
- Nem kell tudnod most rögtön a választ - suttogta.
- Köszönöm. - Fejemet a mellkasának döntöttem, mire ő a másik kezével is átkarolt.
- Csak egyet mondj el, kérlek!
- Igen? - néztem fel egy pillanatra. Lehajtotta a fejét, hogy lássa az arcomat, és feltette a kérdését.
- Mire számítsak?
- Csak jóra - mosolyodtam el, mire kaptam egy apró puszit a homlokomra, és azonnal csend telepedett ránk.

Sziasztok!
Sajnálom, hogy késtem a résszel, de egyszerűen nem volt erőm megírni az új részt! Igyekszem bepótolni, és mivel holnap péntek, elképzelhető, hogy esetleg lesz új rész, de nem ígérek semmit! :)
Várom a véleményeket! :*
xo;<3