Holiday
2015. június 16. (kedd)
Nagyon, nagyon hosszú ideje ez lenne az első nap, hogy hétköznap nem ébresztőre kelek, ami nem is történt meg. Ehelyett mire keltem? Természetesen Jenette nyivákolására, ami egyenesen a mellettem lévő szobából jött...
Lassan tápászkodtam fel, és hagytam magam mögött az alvás gondolatát. Átcsoszogtam a mellettem lévő szobához, és kopogás nélkül benyitottam.
- Jen, kicsit lehetnél halkabban is, mert valaki még aludni akarna. Tudod mit? Átfogalmazom. Kuss! - mondtam szinte már idegesen.
- Te minek alszol még? - értetlenkedett.
- Mert mondjuk megtehetem - vágtam vissza.
- Inkább pakolnál. Még hasznosan is tölthetnéd az idődet - nézett rám lenézően.
- Mire kéne pakolnom? A szobámban nem ma kell rendet raknom - gondolkodtam el.
- A nyaralásra te hülye! Pakolj be a bőröndödbe, hogy legyen mivel elmennünk - hadarta.
- Milyen nyaralás? Anyáék még nem is említettek ilyet - ráztam meg a fejem.
- Persze mert aludtál. Tudsz róla, hogy 11 óra van?
- Szóval elmondták neked, amíg aludtam, te meg úgy közlöd velem, mintha nekem is tudnom kéne róla? Jen, komolyan szerintem még mindig van valami bajod az esésed miatt. Egyre hülyébb leszel - mondtam mérgesen, majd kirohantam a szobából, és le akartam menni a földszintre, hogy megkérdezzem anyától, mi is e az egész pontosan.
De megszólalt a telefonom a szobámban, ezért egy másodpercnyi mérlegelés után, végül a szobám felé fordultam, és befutva oda, megkerestem a telefonomat. A kijelzőn Ross neve villogott, meg egy kép róla, amit még azelőtt csináltam, hogy elmentek volna a turnéra.
- Igen? - szóltam bele a telefonba.
- Te jó ég! Buenos Aires -be megyünk nyaralni. Veletek! El sem hiszem, hogy egyszer úgy megyek oda, hogy időm is lesz körülnézni a városban. Ugye eljössz majd velem várost nézni? Ígérd meg! - hadarta. Komolyan úgy tűnt, mintha egy kilenc évessel beszélnék, nem pedig egy tizenkilenc évessel.
- Képzeld, én se hiszem el! - mondtam ingerülten.
- Miért? Mi történt? - Hangja azonnal aggódóbb lett, mikor meghallotta, hogy milyen hangsúllyal mondtam ki a szavakat.
- Ja, semmi. Tényleg, csak te vagy a második, aki letámad ezzel, én meg még csak nem is tudtam róla. Jen mondta el, és rögtön a fejemhez vágta, hogy miért nem pakolok, holott nem tudhattam róla. Most pedig jössz te, és letámadsz a kérdéseiddel, meg a terveiddel. Félre ne érts, Ross, nem haragszom rád, csak elegem van abból, hogy én vagyok az utolsó, aki megtudta.
- Steph... -szólalt meg halkan.- Nyugi, oké? Beszélj anyukáddal, nem hiszem, hogy direkt történt így.
- Akkor is! Legalább mondta volna meg Jen -nek, hogy normálisan közölje velem, ne úgy mint egy idiótával, aki soha semmit nem ért meg!
- Talán mondta neki! Nem tudhatod, végül is te mondtad, hogy Jen mindig ilyen!
- Máshogy is meg lehetett volna oldani! - mondtam durcásan.
- Ugyan már! - sóhajtott. - Te is tudod, hogy ez már csak a te makacsságod.
- Te most engem próbálsz megnyugtatni, vagy inkább csak "ember kiismerős" -et játszol?
- Steph, nyugi már! Menj, és beszélj anyukáddal! Utána meg hívj vissza, mert így nem lehet veled normálisan beszélni! - közölte, majd bontotta a vonalat.
Szuper... szóval ő van megsértődve, pedig pont nem ő lenne az, akinek sértődnie kéne ebben a dologban! Nem, kicsit se vagyok ideges még emiatt is.
Túróstészta, minden kedves olvasónak!
A Facebook - os csoportba leírtam, és ide is leírom, hogy nagyon sajnálom, amiért elmaradt a szokásos szombati rész, de programom volt, és nem végeztem, mielőtt elmentem volna otthonról. Kárpótlás képen, ma két részt fogtok kapni, szóval nem sokára olvashatjátok majd a következőt is! ;)
Nagyon szépen köszönöm a 12 000+ megtekintést! :)) Imádlak titeket! :*
Remélem, hogy tetszett a rész, szóval várom is a véleményeket! ;))
xo;<3
Lassan tápászkodtam fel, és hagytam magam mögött az alvás gondolatát. Átcsoszogtam a mellettem lévő szobához, és kopogás nélkül benyitottam.
- Jen, kicsit lehetnél halkabban is, mert valaki még aludni akarna. Tudod mit? Átfogalmazom. Kuss! - mondtam szinte már idegesen.
- Te minek alszol még? - értetlenkedett.
- Mert mondjuk megtehetem - vágtam vissza.
- Inkább pakolnál. Még hasznosan is tölthetnéd az idődet - nézett rám lenézően.
- Mire kéne pakolnom? A szobámban nem ma kell rendet raknom - gondolkodtam el.
- A nyaralásra te hülye! Pakolj be a bőröndödbe, hogy legyen mivel elmennünk - hadarta.
- Milyen nyaralás? Anyáék még nem is említettek ilyet - ráztam meg a fejem.
- Persze mert aludtál. Tudsz róla, hogy 11 óra van?
- Szóval elmondták neked, amíg aludtam, te meg úgy közlöd velem, mintha nekem is tudnom kéne róla? Jen, komolyan szerintem még mindig van valami bajod az esésed miatt. Egyre hülyébb leszel - mondtam mérgesen, majd kirohantam a szobából, és le akartam menni a földszintre, hogy megkérdezzem anyától, mi is e az egész pontosan.
De megszólalt a telefonom a szobámban, ezért egy másodpercnyi mérlegelés után, végül a szobám felé fordultam, és befutva oda, megkerestem a telefonomat. A kijelzőn Ross neve villogott, meg egy kép róla, amit még azelőtt csináltam, hogy elmentek volna a turnéra.
- Igen? - szóltam bele a telefonba.
- Te jó ég! Buenos Aires -be megyünk nyaralni. Veletek! El sem hiszem, hogy egyszer úgy megyek oda, hogy időm is lesz körülnézni a városban. Ugye eljössz majd velem várost nézni? Ígérd meg! - hadarta. Komolyan úgy tűnt, mintha egy kilenc évessel beszélnék, nem pedig egy tizenkilenc évessel.
- Képzeld, én se hiszem el! - mondtam ingerülten.
- Miért? Mi történt? - Hangja azonnal aggódóbb lett, mikor meghallotta, hogy milyen hangsúllyal mondtam ki a szavakat.
- Ja, semmi. Tényleg, csak te vagy a második, aki letámad ezzel, én meg még csak nem is tudtam róla. Jen mondta el, és rögtön a fejemhez vágta, hogy miért nem pakolok, holott nem tudhattam róla. Most pedig jössz te, és letámadsz a kérdéseiddel, meg a terveiddel. Félre ne érts, Ross, nem haragszom rád, csak elegem van abból, hogy én vagyok az utolsó, aki megtudta.
- Steph... -szólalt meg halkan.- Nyugi, oké? Beszélj anyukáddal, nem hiszem, hogy direkt történt így.
- Akkor is! Legalább mondta volna meg Jen -nek, hogy normálisan közölje velem, ne úgy mint egy idiótával, aki soha semmit nem ért meg!
- Talán mondta neki! Nem tudhatod, végül is te mondtad, hogy Jen mindig ilyen!- Máshogy is meg lehetett volna oldani! - mondtam durcásan.
- Ugyan már! - sóhajtott. - Te is tudod, hogy ez már csak a te makacsságod.
- Te most engem próbálsz megnyugtatni, vagy inkább csak "ember kiismerős" -et játszol?
- Steph, nyugi már! Menj, és beszélj anyukáddal! Utána meg hívj vissza, mert így nem lehet veled normálisan beszélni! - közölte, majd bontotta a vonalat.
Szuper... szóval ő van megsértődve, pedig pont nem ő lenne az, akinek sértődnie kéne ebben a dologban! Nem, kicsit se vagyok ideges még emiatt is.
Túróstészta, minden kedves olvasónak!
A Facebook - os csoportba leírtam, és ide is leírom, hogy nagyon sajnálom, amiért elmaradt a szokásos szombati rész, de programom volt, és nem végeztem, mielőtt elmentem volna otthonról. Kárpótlás képen, ma két részt fogtok kapni, szóval nem sokára olvashatjátok majd a következőt is! ;)
Nagyon szépen köszönöm a 12 000+ megtekintést! :)) Imádlak titeket! :*
Remélem, hogy tetszett a rész, szóval várom is a véleményeket! ;))
xo;<3
Jó lett :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :))
Törlés