039 - Tithy-ninth Episode

Our HAPPY END

2015. január 26. (csütörtök)

A kocsi ablaka túl hűvösnek bizonyult jelenlegi állapotomhoz. A három hét villám gyorsan elment, olyan volt, mintha csak pislogtunk volna egyet, és már itt is van az idő, hogy elinduljanak a turnéra.
Hihetetlenül imádom ezt az öt hülyét... egyszerűen mindent megtettek azért, hogy ne  tűnjön fel, mennyire közel is van a nap, amikor majd elbúcsúzunk egy jó hosszú időre. Szinte minden nap ott várt valamelyikőjük a suli előtt, hogy amint kiérek az ajtón, már mehessek is hozzájuk.
Emellett pedig örök hála, amiért Alex -ék ilyen jó barátok. Nem problémáztak azon, hogy alig voltam velük, mert minden apró percet ki akartunk használni, amíg még itt vannak.
Igazából Ross -ék teljes mértékben elérték a céljukat. Amikor velük voltam, sosem jutott eszembe a szomorúság amiatt, hogy el fognak menni. Egyszer sem jutott eszembe. Voltak napok, amiket különösen szerettem, függetlenül attól, hogy a turnéról beszélgettünk, és nem volt túlzottan boldog a hangulat. Ezek pedig azok a délutánok voltak, amikor Ross kivitt abba az erdőbe, ahogy még az egyik pénteken voltunk, pár hete. Általában az utazásuk volt a témánk, mégsem éreztem úgy, hogy nyomasztana a dolog. Minden egyes alkalommal megígérte nekem, ahogy én is neki, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot.
Nehéz most belegondolnom, hogy itt az idő elbúcsúzni tőlük hosszabb időre. Furcsa módon este indul a gépük, valamikor nyolc óra körül, most pedig olyan háromnegyed hét körül lehet az idő, én meg Megan -nel ülök egy taxiban, hogy normálisan legyen időnk a búcsúzkodásra.
...
- Készen állsz? - kérdezte Meg, mikor a repülőtér bejárata elé értünk.
- Ezt úgy kérdezed, mintha egy titkos bevetésre készülnénk, vagy  a 12. -es vizsgánkra - válaszoltam idegesen.
- Egy szóval, ideges vagy - bólintott.
- Nem, teljesen nyugodt vagyok, elvégre négy hónap nem olyan sok... - mondtam cinikusan.
Meg nem mondott semmit, inkább csak megölelt, ami jelen pillanatban iszonyatosan jól esett. Nem álldogáltunk kint sokáig a hideg miatt.
Ahogy beléptünk a reptér épületébe, már meg is láttuk egy kis eldugott zugban a srácokat. Mély levegőt vettem, majd Megan -nel együtt elindultunk feléjük.
- Hali! - mondtam halkan, mikor odaértünk melléjük. Ross automatikusan arrébb húzódott a félkör alakú kanapé szerűségen, hogy mi is le tudjunk ülni.
- Mizu, csajok? - kérdezte Riker. Áradt belőle a lazaság, ami azonban még meglepőbb volt, hogy egy csepp idegesség se volt a hangjában.
- Te, hogy tudsz ilyen nyugodt maradni? - kérdeztem kiakadva. Páran, közöttünk Rydel, Elington és Meg elmosolyodott.
- Sajnálom Steph... - mondta végül Riker.
- Nem, én sajnálom, csak... rossz passzban vagyok - hajtottam le a fejem. A kanapé szerű "székek" között egy kör alakú asztal helyezkedett el. Ross óvatosan megkereste a kezemet az asztal alatt, és kicsit megszorította azt, jelezve, hogy ne izguljak.
Bár ezekben a percekben teljesen magam alatt voltam a dolgok miatt, most még is elmosolyodtam egy kicsit.
...
Hosszasan beszélgettünk, miközben egyre inkább fogyott elfelejtettük, hogy miért is vagyunk itt. Bár a hangulat néha visszaesett valami ahhoz hasonlóba, mintha épp temetnénk valakit, mégis jól elbeszélgettünk az indulás előtti negyed órában.
Csak akkor tértünk vissza a Földre, amikor Stormie szólt, hogy a srácoknak indulniuk kell elintézni a csomagokat, meg az ilyesmiket. Mindannyian felálltunk az asztaltól, és elindultunk megfelelő hely felé.
Meg -gel némán figyeltük, ahogy Ross -ék a csomagokkal bajlódnak, és intézik a hasonló dolgaikat az induláshoz. A kedvem még rosszabb lett, mikor végeztek a pakolászással, és egy itt dolgozó szólt nekik, hogy elkezdhetik a felszállást a gépre.
Láttam Ross arcát. Pont elkaptam azt a pillanatot, amikor a nő kimondta azt, hogy 'megkezdhetik a felszállást'. Elsápadt. Sosem láttam még ilyennek, ezért gondoltam, hogy ez most tényleg másabb lesz a számukra is, mint az összes többi ilyen alkalom.
- Vigyázz magadra! - jött oda Rydel. Megöleltük egymást, mellettem pedig Ross búcsúzott Meg -től.
Mindenki sorra elköszönt tőlünk, egyedül Ross volt az, aki egy ideig egyedül ácsorgott mellettünk, majd engem hagyva utolsónak, odajött hozzám.
Szorosan megölelt, mire én átkaroltam a nyakát, arcomat pedig a vállába temettem.
- Ugye, nem sírsz? - kérdezte suttogva.
- Nem... még nem - feleltem.
- Légyszíves ne is! Miattunk ne! - kérlelt.
- Hiányozni fogsz - vallottam be. Bár tudtam, hogy a leghelyesebb az lenne, ha ez a mondatom most mindenkire vonatkozott volna, és ez így is volt, de most csak Ross -nak szántam ezt a mondatot.
- Te is nekem... Hidd el! - mondta. Halkan beszélt. Olyan halkan, mint még soha. - Megígértem valamit, és be is fogom tartani!
- Tudom - válaszoltam. Elengedtük egymást. Kénytelenek voltunk, mert egyikünk se akart bűntudatot érezni amiatt, hogy esetleg miattunk késnék le a gépüket.
- Hát... - kezdte volna, de láttam a szemében, hogy nem tudja mit kéne most mondania.
- Egy egyszerű, 'szia' is megteszi - mosolyodtam el.
- Szia! - mondta ki, elcsukló hangon.
- Szia... - feleltem. Ross egy lépést közelebb lépett, és egy puszit nyomott a homlokomra, majd hátat fordított, és elsétált.
Meg körülbelül egy méterre állt tőlem, de se ő, se én nem nagyon mozdultunk meg ezután. Csak néztük, ahogy Ross csatlakozik a többiekhez... Könnybe lábadt a szemem, ahogy azt néztem, hogy egyre csak távolodnak tőlünk a kijárat felé. Aztán egyszer csak Ross visszanézett picit könnyes arcomra, majd megrázta a fejét, és visszafordult.
Felém kezdett futni, mire arcomra kiült a döbbenet, hogy mi a francot csinál. Féltem, hogy miattam lekésik a gépet, vagy ilyesmi, de egyszerűen minden ilyen érzelmem elszállt abban a pillanatban, amikor odaért hozzám.
Megfogta a csuklómat, magához húzott, majd megcsókolt. Egyszerűen megcsókolt, én pedig mérhetetlenül boldog lettem.

Sziasztok...
Szóval, ez a pillanat is eljött. Bevallom nektek őszintén, hogy a saját írásomról nem igazán tudom most így megállapítani, hogy mennyire lett érzelmes, de én sírtam, miközben megírtam. Nem tudom, hogy azért e, mert ez az utolsó rész az első évadból, vagy azért, mert az történt benne, ami. De sírtam.
Elképesztő, hogy idáig eljutottam, és gondoljatok amit akartok, az csak a ti érdemetek! Támogattátok az ötleteimet, tetszettek a részek, és szerettétek a szereplőket is... ez pedig nagyon sokat jelent nekem, mint a történet írójának.
Nem is tudom, mit mondjak még, a következő bejegyzésemben úgy is elmondok majd még pár dolgot.
A következő rész, vagy is a 2.évad jövőhéten ilyenkor lesz fent. Lesz egy kis átalakítás a blogon, plusz ha van rá lehetőségem, szeretném megcsinálni majd a második évad trailer -ét is.
Várom a véleményeket, és remélem, hogy elnyerte tetszéseteket az utolsó rész. :')
xo;<3