037 - Tithy-seventh Episode

Feelings

2015. január 10. (szombat)

Végül is, nem volt nehéz betartanom az ígéretemet, miszerint normálisan fogok aludni, mert este kilenc körül már be is aludtam, reggel pedig tíz óra körül keltem fel.

Anya rendesen kikérdezett reggel, a tegnapi napommal kapcsolatban, én pedig mindent elmeséltem neki. Az összes apró részlettel együtt... Néha csak elmosolyodott, volt amikor egyszerűen felnevetett. Nem bánta, hogy nem voltam itthon, bár megjegyezte, hogy tegnap volt nálunk a nagyi, és nem beszéltem vele, mire én megígértem neki, hogy majd benézek hozzá valamelyik délután.
Az este folyamán még Alex -ék is zaklattak a kérdéseikkel, de végül is nem bántam, mert hasonló helyzetben én is mindig ezt csináltam velük.

...

- Mára, mi a programod? - érdeklődött anya.

- Semmi különösebb, legaláb is, én nem tudok róla - feleltem.

- És, hogy van Ross. Tegnap elmesélted, hogy mi történt, de arról nem igazán tudok, hogy hogy van...

- Nem mondhatni, hogy teljesen jól. Fáradt... három hét múlva indulnak egy körülbelül négy hónapos turnéra, és teljesen ki van ütve, már a sok munka gondolatától is - vázoltam. Tegnap elmondta, hogy mennyire rossz belegondolni, hogy négy hónapig folyamatosan dolgozni fognak. - De, szereti csinálni! És ezt tisztelem benne, mert bármilyen fáradt, a rajongókat nem hagyná cserben.
- Elhiszem... - mondta anya együtt érzően. - És te, hogy érzed magad a turnéjuk miatt? - érdeklődött.
- Őszintén? Nagyon sok lesz az az a négy hónap! Olyan jól összebarátkoztunk, tegnap is nagyon jól elvoltunk. Emellett pedig egy héten keresztül minden egyes nap találkoztunk. Nem tudom, hogy ki fogom e bírni épp ésszel azt a sok időt... - nevettem el kínosan.
- Tudom, szerintem nagyon aranyosak vagytok - mosolyodott el, mire tőlem egy szemöldök ráncolást kapott válaszul. - De, biztos vagyok benne, hogy nem fog elfeledkezni rólad.
- Az mind, szép és jó, de telefonon beszélni több hónapon keresztül még csak hasonlítani sem fog a valódi találkozásokra - sóhajtottam.
- Tisztában vagyok vele, de nem hiszem, hogy jól éreznéd magad, ha miattad elmaradnának a koncertek...
- Persze, hogy nem! Ha választanom kéne a két dolog között, inkább azt mondanám, hogy menjenek el, mert nekik is, és a rajongóknak is fontos a zenéjük. A világért nem állnék az útjukba!
- Helyes - bólintott anya, halvány mosolyt varázsolva arcára. - Na, menj! - intett az emelet felé.
Felrohanva a szobámba, elmentem Jen ajtaja előtt is, amiről eszembe jutott, hogy pár napja már biztos, hogy nem beszéltem vele, de nem zavart különösebben. Tökéletesen megvagyok nélküle sőt, amióta nem találkozunk minden reggel, sokkal jobban érzem magam.
* Kb. 20 perc séta után, az "R5 házban" *
- Hmm...? - nyöszörgött Ross. Én is szeretek aludni, de a rekordom délelőtt tíz óránál véget is ér, most pedig fél tizenkettő van, ő pedig még mindig alszik.
Mikor felszaladtam a szobámba, az volt a tervem, hogy felhívom Ross- t, hogy találkozzunk valamikor, de egyszer sem vette fel, így kikerestem Rydel számát a telefonomból, és tőle kérdeztem meg, hogy merre van ez a szerencsétlen gyerek. Aztán vázolta a helyzetet, miszerint tegnap éjszakába nyúlóan zenélgetett a szobájában, miután hazaért. Végül is, azt mondta, hogy ha szeretnék, jöjjek át, ezért ez lett a "terv".
Most, pedig itt ülök, törökülésben az ágyán, miközben ő még mélyen alszik, és észre se veszi, hogy én itt vagyok. Néha teszek egy-egy próbálkozást arra, hogy felkeltsem, de nem sok sikerrel...
- Nem tudom, hogy melyikőtök néz állandóan, de így nem lehet aludni! - morogta. Halkan felnevettem, mire kíváncsian kinyitotta egyik szemét, és kicsit felém fordult. Nem mondhatni, hogy megijedt, de a meglepődöttség azért kiült az arcára.
- Szia - köszöntem mosolyogva. Kuncogva fordult vissza eredeti helyére, majd hátranyúlt az egyik kezével, és megkereste a csuklómat. Váratlanul ért a mozdulat, amit ezek után csinált, mivel konkrétan átrántott a másik oldalára. Nem fájt, egyszerűen csak nem voltam felkészülve rá, ahogy arra sem, hogy utána mennyire közelről fogom majd látni az arcát...

Szépségesen boldogságos keddet, minden kedves olvasómnak. >.<
Először is, szögezzük le, hogy amikor megláttam a képet, visítottam! De komolyan, eddig még sehol sem találtam közös képet róluk, most viszont teljesen felpörögtem emiatt. :D
Nagyon szépen megköszönöm, hogy már a 13. (!!!) rendszeres olvasót köszönthetjük a blogon, valamint hogy már nem sok választ el minket, a 10.000 megtekintéstől! *.*
Azt kell, hogy mondjam, lassan búcsút vehetünk az első évadtól... már az utolsó részek következnek ebből az évadból. :))
Szóval, most is, ahogy mindig (mert az írónak fontos a visszajelzés! ;D) várom a véleményeket, kommentben, meg Facebook -on. Lényegében, bárhol! :3
xo;<3