Eleventh Episode - 011

The beach

2015. június 18. (csütörtök);(folytatás)

Végre eljött az a pillanat, is amikor leszállhatunk a repülőről. Mindenki izgatottan várta, hogy milyen lesz majd újra szilárd talajra lépni, és bevallom, mire vége lett a repülőútnak szó szerint lemenekültem a gépről. Lent persze bevártam a többieket, akiknek szintén látszott az arcukon a megkönnyebbülés.
Ross egyenesen mellém sétált, a többiek pedig mellettünk elhaladva mentek tovább. Furcsa, mégis jó érzés volt, mikor megfogta a kezemet, és rám mosolygott, mielőtt a többiek után indultunk volna.
Nem időztünk sokat a repülőgépen, hamar meglettek a csomagok, meg a hasonló dolgok, ezért már indulhattunk is a szállásra. Tudtuk, hogy egy kis tengerparti házban fogjuk tölteni a három és fél hetet, ami direkt a nyaralóknak van ott, mégis lenyűgözött a látvány ami fogadott minket.
Az egész olyan gyönyörű volt, ahogy a ház előtt már ott is volt a tenger kék vize. A nap miatt az egész tenger mintha csillogott volna, mi pedig meg se tudtunk szólalni a látvány miatt. Nagy nehezen végül is eljutottunk odáig is, hogy bemenjünk a házba, ami szintén nagyon szép volt kívülről és belülről is. Nem volt kérdés a számomra, hogy szeretni fogok e majd itt lenni, általában bárhová megyünk, mindig imádom a szállásunkat.
- Sok szoba van, de ettől függetlenül nem akarunk beosztani titeket, végül is ez nem egy osztálykirándulás, szóval mindenki azt a szobát választja, amelyiket szeretné - mondta Stormie, mikor végre ráfigyeltünk egy pillanatra.
Mire kimondta az utolsó szót, mi már izgatottan rohantunk a szobák felé. Igazából nem volt nagy dolog kiválasztani egy szobát, szinte mindegyik ugyan olyan volt, és tényleg sok volt belőlük, így véletlenszerűen odamentem valamelyikhez, és bevittem a cuccomat.
A szoba épp elég nagy volt, és nagyon tetszett, hogy erkély is volt, amit mindig is szerettem volna.
- Steph! - rontott be valaki a szobába. Meg se kellett fordulnom, anélkül is tudtam, hogy Meg az.
- Hallgatlak - mosolyodtam el, majd megfordultam.
- Annyira szép! Kimentél már az erkélyedre? Mikor megyünk le a partra? Neked is tetszik a szoba? Annyira imádom, úgy örülök, hogy eljöttem veletek! - hadarta megállás nélkül.
- Meg! Jól vagy? - kérdeztem nevetve.
- Tökéletesen, csak fel vagyok pörögve - magyarázta.
- Észrevettem - közöltem vele, majd leraktam a cuccomat az ágyra, és elindultam a folyosóra.
- Hová mész? - jött utánam.
- Az előbb azt mondtad, hogy le akarsz menni a partra. Akkor menjünk - vontam meg a vállam.
Minden egyes szobába bekopogtunk, és megkérdeztük a többieket, hogy lejönnek e. A szülők úgy döntöttek, hogy inkább itt maradnak még, azonban rajtuk kívül mindenki velünk jött.
Tornacipőmet felhúzva indultam el legelöl, a többiek pedig beszélgetve követtek. Sokáig sétáltam úgy, hogy csak hallgattam őket, én magam pedig csak nézelődtem. Nem volt nehéz lemenni a partra, egy nagy ösvény volt kialakítva, amit fák szegélyeztek a háztól a partig, és ahogy észrevettem, több ilyen út is volt, szóval nem csak ez az egy ilyen ház volt a környéken.
- Hogy tetszik? - szólalt meg valaki a hátam mögül. Oldalra fordítottam a fejem, így megláttam, hogy Ross jött oda hozzám, majd abban a pillanatban, hogy válaszolhattam volna, összekulcsolta ujjainkat, de nem állt meg.
Mögöttünk mindenki elcsendesedett, és fogadni mernék, hogy mindenki összenézett valakivel. Alig észrevehetően a mellettem sétáló srác megszorította a kezemet, mire én mosolyogva lehajtottam a fejem.
...
Rajtunk kívül senki se volt most a parton, talán ha nagyon akarom, megláthattam volna a messze lévő alakokat, de nem foglalkoztam velük, csak azzal voltam elfoglalva, hogy bármelyik percben lefröcskölhetnek. Mert ugye érett huszonévesen kell viselkedniük, és azzal szórakozni, hogy ki kit tud előbb lefröcskölni, vagy vízbe rántani.
- Riker! - sikította valaki, mire gyorsan megfordultam, de esélyem se volt megdöbbenni, csak nevetni tudtam.
Megan csurom vizesen állt Riker mellett, és úgy nézett rá, hogy azt hittem Riker egyszer csak szétporlad Meg nézése miatt.
- Te nem akarsz megfürödni? - kérdezte hirtelen Ross, mire én rögtön rávágtam a választ.
- Nem! Normális ruhában biztosan nem! - ráztam meg gyorsan a fejem, majd hátrálni kezdtem tőle, de homokos parton nehéz úgy hátrafelé menni, hogy ne esnék el, ami meg is történt. A földre estem, ezzel pedig lemondhattam a menekülésről, és már csak arra vártam, hogy mikor kell nagy levegőt vennem a fulladás ellen.
Meglepetésemre nem Ross volt az, aki végül engem is vízbe dobott volna, inkább Rocky volt az, aki gondolt egyet, felkapott a földről, és egyenesen befutott velem a vízbe, hogy aztán beledobhasson.

Sziasztok!
Sok-sok kihagyás után végre itt van a 11. rész. Sajnálom, hogy nem hoztam előbb, hiszen a múlthéten nemhogy a hétköznapi rész, de még a hétvégi állandó részek is elmaradtak. :( Bocsássatok meg, de egyszerűen leültem a gépem elé, és nem tudtam ottmaradni 5 percre. Fogalmam sincs miért volt ez, de igyekszem pótolni, mert nemsokára jön a tavaszi szünet, ami nekem ráadásul 2 hetes lesz, szóval nem szenvedtek majd hiányt belőlem!
Várom a véleményeket, és nagyon remélem, hogy senki nem hagyja abba a blog olvasását a kihagyás miatt. Nem volt szándékomban elhanyagolni! :(
xo;<3

Tenth Episode - 010

Kiss

2015. június 18. (csütörtök)

Általában ideges leszek, ha arra kelek, hogy dumálnak mellettem, most azonban sokkal jobb volt a helyzet, mivel nem akárkik, és nem akármiről beszéltek.

A tegnap estével ellentétben az agyam most azért könyörgött, hogy nyissam már ki a szemeimet, nem pedig azért, hogy csukjam be végre. Nem kellett ahhoz látnom, hogy tudjam, még mindig ott ülök szorosan Ross mellett, de közben ott motoszkált a fejemben annak a tudata, hogy közben mindkét kezével átölel.

- Öcsi, te nem akarsz aludni végre? - kérdezte suttogva Riker.

- Ha elalszok mocorogni fogok, és nem akarom, hogy felébredjen - válaszolt Ross, és le mertem volna fogadni, hogy közben egy pillanatra rám nézett.

- Tudod, hogy csípem Steph -et, de már pár órája alszik... Neked is kéne - ellenkezett Rik, hangjából pedig tisztán hallatszott a törődés.

- Akkor biztos azt is tudod, hogy milyen vagyok, ha róla van szó - vágott vissza.

- Teljesen bele vagy habarodva... - mondta rosszallóan Riker.

- Örülj neki! Egyébként is... ki ne lenne? - tette fel a költői kérdést.

Tudtam, hogy ha elmosolyodok, akkor elárulom magam, ezért is volt olyan nehéz nem megtenni. Magamban fülig ért a szám, és nem sok kellett ahhoz, hogy lebukjak.

Éreztem, hogy valaki, alighanem Riker feláll a kanapéról, és elsétál, Ross azonban még mindig nem mozdult. Lepörgettem a fejemben néhány lehetőséget, hogy hogyan tudnék úgy "felkelni", hogy ne lásson át rajtam, de mivel borzalmas színész vagyok, úgy döntöttem inkább tudja csak meg, hogy mindent hallottam.

- Igaza van - szólaltam meg hirtelen.

- Mi? - kérdezte döbbenten, mire én elmosolyodtam, és kinyitottam a szememet.

- Aludnod kéne... - folytattam nem is törődve a többi, nem rég hallott dologgal.

- Hallgatóztál? - döbbent meg.

- Csak egy icipicit - vallottam be. Egy pillanatra érzelmek tömkelege futott át Ross arcán, de végül nem látszott, hogy dühös lenne. Inkább azt mondanám, hogy megkönnyebbült arca volt. Mintha ezt gondolta volna, hogy így nem kell elmondani nekem valamit amit eddig szemtől szembe kellett volna.

- Mióta?

- Amióta a bátyád törődik veled - vontam meg a vállam. Kicsit arrébb húzódtam, hogy normálisan elhelyezkedjek, mert kezdett eléggé fájni a hátam. Végül, törökülésbe ültem le, mire ő leutánozott, és velem szemben helyezkedett el. - Szóval... engem mindenki szeret, mi? - tettem fel a számára legkínosabb kérdést.

- Én biztosan - válaszolt. Nem úgy látszott, mint akit nagyon zavar a kérdés.

- Ó, tényleg? - érdeklődtem felvont szemöldökkel.

- Természetesen! - Ross közelebb hajolt hozzám, és konkrétan az arcomba suttogott. - Jobb kérdés, hogy ki nem! - közölte, majd egy apró puszit nyomott az orrom hegyére, és elhúzódott.

- Még gyakorolj! - vetettem oda nevetve, mire kaptam egy durcis fejet, de az is hamar eltűnt. - Na, most pedig beszéljünk komolyan! Aludnod kéne... nem is értem, hogy miért nem tetted eddig.

- Azt hittem hallottál minket - mondta elbizonytalanodva.

- Igen, pontosan ezért gondolom most azt, hogy hülye vagy, ha miattam nem aludtál - nevettem el magam.

- De nem vagyok álmos - rázta meg a fejét.

- Persze, meg szerintem tizenkilenc éves se vagy a viselkedésed alapján - helyeseltem. - De ha annyira nem akarsz aludni, akkor hasznosítsd magad, és mutasd meg, hogy ehetek e valahol.

- Reggelizni akarsz? Már most? Még csak most keltél fel - mosolyodott el.

- Rég volt az már - legyintettem, majd felpattantam, és elindultam valamerre. Körül nézve már láttam, hogy mindenki alszik, még Riker is bealudt a mi beszélgetésünk alatt, ezért senkit nem hökkentett meg, egyedül engem, mikor Ross mellém lépett, és megfogva a csuklómat, maga felé rántott.
- A "konyha" nem arra van - közölte egy féloldalas mosollyal.
Elindultam hát a másik irányba, mintha csak egy rossz filmben lettünk volna, és láss csodát, tényleg a konyhába értem ki egy ajtón keresztül.
- Mit eszünk? - kérdeztem, mikor Ross a hűtőben kezdett kutakodni. Amíg ő majdnem elveszett a hűtőben, én úgy döntöttem leülök valahova, de mivel valaki ilyen okos volt, és nem tett asztalt a konyhába, ezért én egyszerűen felültem a pultra, és megvártam, amíg elém nem rak valami ehetőt.
- Szendvics megfelel? - kérdezte.
- Jó lesz - bólintottam. Valahogy nem lepődött meg, mikor a pult tetején látott meg, egyszerűen csak lerakta mellém a hozzávalókat, és nekiállt szendvicseket csinálni.
...
Fejem a vállán pihent, miközben egy régi sztorit mesélt. Már rég befejeztük az evést, ettől függetlenül még mindig ott ültünk a konyhában, a pulton. Néha felnevettünk egymás hülyeségén, vagy a történeteken, amiket egymásnak mesélünk.
Sokszor felnéztem rá, miközben beszélt, ő pedig legtöbbször vissza is nézett rám. Most is így volt...
Véget ért a történetével, de még mindig egymást néztük. Egyszerűen nem beszélgettünk tovább, csak egymást bámultuk. Tekintetem találkozott Ross barna szemeivel, és most volt először, hogy valósággal elvesztem bennük.
Életemben először tetszett, hogy olyan kiszámítható volt a helyzet. Már akkor tudtam, hogy mi fog történni, amikor a szemébe néztem. Mert ugye mindenki ismeri az "egyre jobban közeledett, végül pedig megcsókolt" történetet... mert pontosan ez történt velünk is, de egyszerűen nem volt kedvem azért leszólni, mert ellőtt egy óriási klisét.
Fél kezével átkarolta a derekamat, majd közelebb húzott magához, de még így se vált el tőlem. Amikor azonban megtörtént, akkor sem engedett el. Szorosan tartott, és szinte kényszerített, hogy a szemébe nézzek.
- Lehetek egy kicsit pillanat romboló? - kérdezte óvatosan.
- Te is tudod a választ Ross, és nem erre a kérdésre - ráztam meg a fejem.

Boldog nőnapot a kedves olvasóknak!
Eredetileg nem terveztem ilyen nyálasra ezt a részt, de mivel ma nőnap van, meg virágok, meg mit tudom én, ezért kedveztem nektek. :*
A végével kapcsolatban remélem senkinek sem kell semmit mondanom, szerintem anélkül is értitek, hogy milyen kérdésre tudja már a választ Steph... :3
Remélem tetszett, várom a visszajelzéseke! :)
xo;<3