Eighth Episode - 008

Honestly

2015. június 17. (szerda);(folytatás)

- Nem akarsz elengedni? - kérdeztem.

- Nem - jött az egyszerű válasz.

- És miért nem? - kötekedtem.

- Mert ez nekem így jó - felelte, miközben hallottam a hangján, hogy elmosolyodik. Szorosabban húzott magához, mire beugrott, hogy talán választ vár tőlem.

- Nyögd már ki, hogy mit akarsz! - Szándékos volt... Direkt nem kérdeztem rá, hátha így vissza tudok vágni neki, amiért nem enged el.
- Kiakadsz, ha most nagyon kiszámítható leszek?
- Mekkora lesz a klisé? - kérdeztem vissza.
- Nem vészes... - közölte.
- Hadd halljam! - mondtam végül.
- Szóval, szerintem tudod mit akarok...
- Kéne? - kérdeztem, majd valahogy kiszabadultam öleléséből, és mosolyogva szembe fordultam vele. 

- Ne szórakozz! - szólt rám komolyan, szemében azonban láttam az apró örömöt, ami valószínűleg amiatt volt, hogy jól tudta, hogy értem miről beszél.

- Ross, én... - kezdtem, miközben direkt a szemébe néztem. - Őszinte leszek veled! Sose volt még fiúm, és nem tudom, hogy mit válaszoljak. Egyszerűen csal szeretném, ha minden jól menne, és nekem ahhoz biztos döntés kell, de a jelenlegiben még nem tudok megbízni.

- Bennem száz százalékosan megbízhatsz Steph! - mondta. Hangjából tisztán hallatszott, hogy nem hazudik, és valójában én is pontosan tudtam, hogy így van. Egyszerűen magamban nem bíztam eléggé, és Ross egyébként is félreértett valamit.

- Nem erről van szó - ráztam meg a fejem. - A saját döntésem az, amiben bizonytalan vagyok!

- Tehát...?

- Magyarul hülye vagyok! - vágtam rá, majd elléptem előle, és folytattam a pakolást. Már  nem néztem, hogy mi melyik kupacban volt, egyszerűen csak összegyűrve beledobáltam a ruhákat a bőröndbe.
Ross egy darabig csak állt mellettem, és nézte ahogy dobálom a cuccaimat, végül pedig leült mellém, és az összes dolgot amit eddig "nagy nehezen" becsomagoltam, kiszedte, és elkezdte hajtogatni. Most, rajtam volt a sor, hogy egyszerűen csak nézzem, hogy mit csinál. Nem volt tökéletes ahogyan elrendezte a dolgaimat, de miattam csinálta, és ez elég volt.
- Haragszol? - kérdeztem egy kis idő után.
- Nem - rázta meg a fejét.
- Biztos?
- Az ég szerelmére, igen! Nem haragszom, mert nincs miért érted? - mondta, miközben már majdnem elnevette magát a hülyeségemen.
- De legalább rákérdeztem! - morogtam mosolyogva.
- Ez a lényeg! - válaszolt hirtelen.
Csendben hajtogattuk tovább a ruhákat, miközben mind a ketten mosolyogtunk, de részemről nem tudtam volna megmondani a pontos okot.
Mivel a ruhatáram nem mondható valami "hűdehatalmas" -nak, ezért mi se pakolászhattunk a végtelenségig, amikor pedig elfogyott minden amit arra a sorsra ítéltem, hogy elviszek, felálltam, hogy megigyam a kólámat, amit már eléggé régen hoztam be. A vicces azonban nem a kóla hőmérséklete volt, hanem az, hogy a műzlim olyan szinten rongyosra ázott a tejben, hogy a tányér aljára süllyedt. Nagyon gusztusosan nézett ki, de azért még jó helyen volt ott.
- Le jössz? - szólalt meg Ross, mikor feltápászkodott a földről.
- Be kéne fejeznem. Még kéne néhány cucc - néztem egy pillanatra a háta mögé. Mikor visszanéztem az arcára, egyszerűen már nem tudtam mit tenni, kitört belőlem a nevetés.
Fejét oldalra billentette, közben pedig kiskutya szemeket meresztgetett rám.
- Szólhattál volna, hogy klisé támadás lesz! - mondtam még mindig fuldokolva a nevetéstől, mire ő hitetlenkedve megrázta a fejét, és becsatlakozott a nevetésbe. Leült az íróasztalom előtti székre, és fejét fogva nevetett, miközben én nekidőltem a szekrényajtómnak, és őt kezdtem figyelni.
- Tudod... sosem foglak igazán megérteni! - közölte.
- Őszintén? Nem is várom el - ráztam meg a fejem.

Hali!
Megint késéssel ugyan, de meghoztam, és sajnálom, hogy ilyen későn!
Várom a véleményeteket, és remélem nem haragszotok! :*
xo;<3

Seventh Episode - 007

Packing...

2015. június. 17. (szerda)

Bármennyire is akartam, nem tudtam túl sokat aludni a vészesen közeledő indulás előtti éjszakán. Az egész olyan kapkodónak tűnik, én pedig utálok kapkodni...

Anya azt mondta, hogy aludhatok sokáig, mert tényleg csak késő este, ha jól emlékszem, kilenckor indulunk, én mégis beállítottam egy ébresztőt nyolcra. Tegnap sokáig elvoltunk Meg -ékkel, emiatt pedig későn értem haza, és már nem vacakoltam a pakolással, meg hasonlókkal,. Ezért ez a feladat a mai napra maradt.
Meg se vártam az ébresztőmet, inkább kiugrottam az ágyamból, amikor már elegem volt az álmatlanságból. Lesétáltam a konyhába, hogy egyek valamit, mielőtt neki állok a dolgomnak, de mikor leértem a földszintre, már meg is bántam, hogy olyan hamar úgy döntöttem, hogy lemerészkedek.
- Jól nézel ki, Steph! - mondta szemtelen mosollyal Riker, aki épp akkor lépett be az ajtón.
Mentségemre, ki tudná előre, ha nem szólnak neki, hogy már reggel itt lesznek, és át kéne vennem a nyári pizsamámat, mielőtt lemegyek a konyhába?
- Már meg se lepődöm... - morogtam, majd mit sem törődve már azzal, hogy miben vagyok. Úgy se terveztem túl sokat elidőzni lent.
Becsoszogtam a konyhába, majd kivettem a hűtőből egy dobozos kólát, amit mindig inni szoktam, aztán  egy kis tálba műzlit öntöttem, és indulásra készen megfordultam. Aztán rájöttem, hogy milyen sokra megyek a műzliemmel, ha tejet meg kanalat nem viszek hozzá, szóval letettem mindent, és összeszedtem a hiányzó hozzávalókat.
- Egészséges reggelid van... - közölte valaki. Megfordulva észrevettem, hogy Rocky áll az ajtóban, és mosolyogva nézi az összekészített reggelimet.
- Tudom, hogy fura összeállítás, de ez van... Még a cuccaim sincsenek összepakolva, szóval gyors reggeli kell - magyaráztam, majd megfogtam a tányért és a kólát, és a szobámba indultam.
- Jó reggelt kicsim - köszönt rám anya, mire egy pillanatra megfordultam.
- Reggelt! - mondtam. - Igazán szólhatnál ilyenkor...
- Bocsánat kicsim, de ma reggel döntöttünk így, hogy innen indulunk majd.
- Nagyszerű - sóhajtottam.
Véglegesen a szobám felé vettem az irányt, és sikeresen eljutottam a szobámig. Letettem az íróasztalomra az ennivalókat, majd a szekrényemhez lépve kiszedtem belőle néhány ruhadarabot, hogy átöltözhessek.
* Negyed órával később *
Miután sikeresen megcsináltam reggeli dolgaimat, és összefogtam a hajamat, ami így kicsit se volt normális látvány, lerángattam a szekrényem tetejéről a bőröndömet, és nekiláttam a pakolásnak.
Kicsit csalódott voltam, hogy amikor megbotlottam, és szó szerint beleestem a szekrényembe, nem pottyantam hirtelen Narnia -ba, de kibírtam azzal is, hogy nem vertem be túlzottan a fejemet.
A pakolásom érdekesre sikeredett, sőt, ha őszinte leszek olyan lett a szobám mintha bombát robbantottam volna. Ide oda dobáltam azokat a cuccokat, amiket el akarok vinni, vagy amiket nem, de olyanok is akadtak, amik kifejezetten téliek, csak még lusta voltam elrakni. Mikor a ruhás szekrényem üresen nézett vissza rám, ahhoz a kupachoz léptem, amiről úgy hittem, hogy el akarom vinni.
Ekkor azonban kopogtak az ajtómon, nekem pedig az villant át az agyamon, hogy mi lenne, ha elbújnék az egyik ruhakupacban, és akkor senki se lehetne biztos benne, hogy én csináltam a felfordulást.
- Hahó! - szólalt meg Ross az ajtón kívül. Felpattantam, majd az ajtóhoz sétáltam, és résnyire nyitottam.
- Szia! - köszöntem.
- Ö... bemehetek? - tudakolta.
- Nem biztos, hogy ide most be akarsz jönni - mondtam hátranézve az óriási rendetlenségre.
- Ha úgy pakolsz mint Delly, akkor nem fogok elképedni, nyugodt lehetsz! - Kételkedve bár, de arrébb álltam az ajtóból, hogy Ross bejöhessen. - Minden lány ilyen? - kérdezte röhögve.
- Most is várni fogok a poénra! - jelentettem ki.
- Szóval igazam van - bólintott sokat tudóan.
- Nem is! - válaszoltam durcásan.
- Nem fogod elérni, hogy elhiggyem! - Felém lépett, majd játékosan átkarolta a derekamat, és megpördült velem. - Soha! - tette hozzá.
- Na, most ki a gyerekes? - kérdeztem rá. - Igen, még mindig te - vágtam rá gyorsan, mire egyszerűen elmosolyodott, és egy apró puszit nyomott a hajamba.

Szép márciust! :*
Na most... nem szeretnék sokat beszélni erről a részről, csak annyit szeretnék mondani, hogy nemsokára jön a 2. évad trailer -e, szóval azt is letudhatjuk majd. :))
Várom a véleményeket! ;)
xo;<3